2015. augusztus 12. szerda

Történt azokban a napokban, hogy kiment Jézus a hegyre imádkozni, és Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát. Amikor megvirradt, odahívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett: Simont, akit Péternek nevezett el, Andrást, a testvérét, Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást, Jakabot, az Alfeus fiát és Simont, akit Zélótának neveztek, Júdást, a Jakab fiát, és Júdás Iskáriótest, aki árulóvá lett.
Azután lement velük, megállt egy sík helyen, vele együtt tanítványainak nagy sokasága és nagy néptömeg egész Júdeából, Jeruzsálemből, a Tenger-mellékéről, Tíruszból és Szidónból. Azért jöttek, hogy hallgassák őt, és meggyógyuljanak betegségeikből. Akiket tisztátalan lelkek gyötörtek, meggyógyultak. Az egész sokaság igyekezett őt megérinteni, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.

Lk 6,12-19.

KRISZTUST MEGRAGADNI

Az egész sokaság igyekezett őt megérinteni, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított. (Lk 6,19)

Amikor templomba jövök, rögtön elkezdem keresni Istent. A Szentírás olvasása és imádság közben arra figyelek, Isten mit fog mondani nekem. Istennek mindig van szava hozzám. Szeretek Jézusnak énekelni és időt tölteni jelenlétében.
Olykor azonban hadakoznom kell a fejemben és lelkemben kavargó gondolatokkal, aggodalmakkal és teendőkkel. Az istentisztelet segít újra hitre lelnem, és elmerülhetek Krisztus jelenlétében. Mintha szinte megérinteném őt. Szorongásaim feloldódnak, sebeim begyógyulnak, fáradtságom és reménytelenségem szertefoszlik. Újra szeretek élni, és szeretem az embereket.
Az istentiszteleten megújulhatunk és ösztönzést kapunk Krisztus szolgálatára és az örömhír hirdetésére. Van egy hely - a templom, és van egy idő - az istentisztelet, amikor kezünket az Úr felé tárhatjuk, és újból megtelhetünk hittel, reménnyel és szeretettel.

Imádság: Drága Urunk, köszönjük, hogy mindig van bátorító szavad hozzánk és erőd, hogy meggyógyíts minket. Mindig szánsz időt arra, hogy velünk légy. Ámen.

Mi akadályozott meg ma abban, hogy találkozzam az Úrral?
Tatiana Menshova (Hrodna, Fehéroroszország)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK MOSTANÁBAN NEM JÁRNAK ISTENTISZTELETRE!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2015 Augusztus
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek