2015. november 5. csütörtök

Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra. Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben. Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre. Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek.

1Pt 1,3-8.

ÚJ ÉLETRE BEOLTVA

Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak. (1Pt 4,10)

A helyi rózsatermesztők klubjához tartozva megtudtam, hogy a legtöbb rózsafajta úgy jött létre, hogy a kívánt fajta rügy-szemét beoltották egy gyökértörzsbe. Az új növény tulajdonságait a kertész által beoltott szem fogja meghatározni.
A lelki életben is látok hasonlóságot ehhez. Amikor Isten családjának részesei leszünk, a "vad" részt levágja rólunk, és új életet olt a gyökértörzsbe. Ahogy a kertész eldönti, milyen rózsafajtát kíván szaporítani, Isten is meghatározza, milyen lelki adományokat ad, hogy szolgáljunk azokkal a Krisztus testének tagjai felé.
Számomra az egyik legnehezebb dolog elfogadni azt, hogy Isten nem olyan lelki ajándékokat adott nekem, amelyre én gondoltam, amellyel egyfajta "lelki híres ember" lettem volna. Ehelyett azt végzem, amit bárki megtehet: ételt osztok önkéntesként, szendvicseket készítek egy hajléktalan ellátóban, vagy bátorító szavakat írok gyászoló testvéreknek. Az évek alatt szerzett tapasztalataim alapján arra jutottam, hogy Isten nem annyira azokkal a lelki ajándékokkal törődik, amelyek nekünk személyes megbecsülést hoznak, hanem inkább azokkal, melyeket mások szükségeinek enyhítésére használhatunk.

Imádság: Atyánk, segíts, hogy ne azokra a lelki ajándékokra vágyakozzunk, melyekkel nem rendelkezünk, hanem helyette buzgón használjuk azokat, melyeket adtál. Ámen.

Hogyan használhatom adottságaimat mások szolgálatában?
David Bonner Smith (Oregon, USA)

IMÁDKOZZUNK SZOLGÁLATI LEHETŐSÉGEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2015 November
Ke Sze Cs Szo Va
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek