2015. november 22. vasárnap

Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, kiáltottam az én Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom fülébe jutott. Megrendült és rengett a föld, az egek alapjai megremegtek, megrendültek, mert haragra gyúlt. Füst jött ki orrából, szájából emésztő tűz, parázs izzott benne. Lehajlította az eget és leszállt, homály volt lába alatt. Kerúbon ülve repült, szelek szárnyán jelent meg. Sötétségből vont sátrat magának, víztömegből, gomolygó fellegekből. Fényözön jár előtte, parázsló tűz izzik. Dörög az ÚR az égben, mennydörög a Felséges. Kilőtte nyilait és szétszórta, kiröpítette villámait. Láthatóvá vált a tengernek a medre, föltárultak a világ alapjai az ÚR dorgálásától, haragos szele fúvásától.
Lenyúlt a magasból és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem. Megmentett engem erős ellenségemtől, gyűlölőimtől, bár erősebbek voltak nálam. Rám törhetnek a veszedelem napján, de az ÚR az én támaszom. Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem.

2Sám 22,7-20.

TE VÁLASZOLTÁL

Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam... Meghallotta hangomat templomában... Tágas térre vitt ki engem, megmentett. (2Sám 22,7.20)

Még ma is emlékszem arra a napra, mikor egy tornádó támadt fel nem messze a házamtól. Igaz, hogy kicsi volt, mégis sokkolt, mert Pennsylvania közepén nem általános a tornádó, nagyságrendtől függetlenül. Még mindig emlékszem arra, ahogy imádkoztam, miközben a szél süvített és mennydörgött. Sohasem féltem még annyira.
Később eszembe jutott a mai olvasmányunk: Dávid a nyomorúságáról kezd beszélni és Isten szabadításához érkezik el.
Mikor Istenhez kiáltunk, bízhatunk abban, hogy Isten válaszolni fog. A próbák, kínok és még a tornádók közepette is Isten jelen van életünkben. Amikor az ég elsötétül, és a viharfelhők megjelennek, Isten nem hagy el minket. Nem számítanak a körülmények és a helyzetünk, ha hívjuk Istent, ő válaszol.

Imádság: Segíts nekünk, Urunk, hogy emlékezzünk arra, hogy mindig velünk vagy. Adj bizonyosságot, hogy ha hívunk, te válaszolni fogsz. "Atyánk, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. És bocsásd meg a mi bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. És ne vígy minket kísértésbe." Ámen. (Lk 11,2-4)

A következő megpróbáltatáskor az Urat hívom segítségül.
Ryan M. Arndt (Pennsylvania, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK VIHAROKAT ÉLNEK ÁT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2015 November
Ke Sze Cs Szo Va
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek