2015. december 9. szerda

Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült. Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek.

Zsid 12,1-3.

LELKI ÉLET

Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb. (Kol 2,6-7)

Barátnőmmel a karácsonyi üdvözlőlap belsejébe mindig elhelyezünk egy rövid levélkét is. Amikor ez évben kinyitottam Cindy üdvözlőlapját, kíváncsian vártam a legújabb híradást családjáról. A csevegő stílusú levele így kezdődött: "Hogy vagytok lelkileg?" Micsoda fura dolog így kezdeni egy levelet! Én mindig azt kérdezem: "Hogy vagy?" Ezen az újfajta kérdésen elcsodálkoztam. Hát nem érdekli a testi állapotunk? Én multiplex szklerózisban szenvedek, férjemnek, Kurt-nek pedig agydaganata van. Barátnőm kérdése zavarba hozott.
Ahogy közeledett az újév, elgondolkoztam, mi a fontosabb: a testi vagy lelki egészségünk. Tudtam a választ: a lelki életünk állapota. Isten ismeri lelki életemet és fizikai hogylétemet is.
Barátnőm levele azonban rádöbbentett, hogy jobban kell figyelnem lelki életemre. Olvasom-e naponta a Bibliát, és töltök-e időt lelki testvéreimmel? Megmutatkozik-e Isten iránti szeretetem szavaimban és cselekedeteimben? Gondolataim Jézus-központúak-e? Kéréseim mellett nem felejtek-e el hálát adni Istennek? Ezek és más ilyen megfontolások segítenek el minket a jobb lelki egészséghez.

Imádság: Istenünk, segíts, hogy ne feledkezzünk el naponta megvizsgálni lelki életünket. Ámen.

Milyen a lelki életem?
Sue Carloni (Wisconsin, USA)

IMÁDKOZZUNK BARÁTAINKÉRT, AKIK SZÁMON KÉRNEK MINKET!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2015 December
Ke Sze Cs Szo Va
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek