2015. december 10. csütörtök

Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. És ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét, aki által el vagytok pecsételve a megváltás napjára. Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.
Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk "áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként."

Ef 4,29-5,2.

NYÁRI TÁBOR

Péter odament Jézushoz, és ezt kérdezte tőle: "Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?" Jézus így válaszolt: "Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is." (Mt 18,21-22)

A múlt hónapban segítettem a nagymamámnak egy nyári táborban, ahol tanított. Egyik nap három fiatal táborozó heves vitába keveredett. Az egyik lány sértegette a másik kettőt. A veszekedés következményeképpen a lányok nem beszéltek egymással. Egy idő múltán azonban az a lány, aki megbántotta a másik kettőt, megbánta tettét, és bocsánatot kért a többiektől. Összeölelkeztek, és minden a régi kerékvágásban folyt tovább.
Ahogy megfigyeltem ezt a történést, a megbocsátás fogalma új értelmet nyert számomra. Néha mérgesek és indulatosak leszünk a felebarátunkra. De a nap végére jó leküzdeni büszkeségünket és bocsánatot kérni. Isten nekünk naponta megbocsát. Hogyan tarthatnánk mi vissza megbocsátásunkat másoktól?

Imádság: Mennyei Édesatyánk, köszönjük neked megbocsátásodat. Segíts irgalmasságot gyakorolni felebarátunk felé. "Atyánk, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. És bocsásd meg a mi bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. És ne vígy minket kísértésbe." Ámen. (Lk 11,2-4)

Kinek kell ma megbocsátanom?
Nicole González Rodriguez (Puerto Rico)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKINEK NEM BOCSÁTOTTUNK MEG!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2015 December
Ke Sze Cs Szo Va
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek