2016. február 23. kedd

Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak. A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek. Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.

Kol 3,15-17.

IMÁDÁS MUNKA KÖZBEN

Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel! (Kol 3,1-2)

Egy halom takarító felszerelést cipelve vánszorogtam, hogy kitakarítsam a kemping mosdóhelyiségeit, talán már ötvenedszer. A nap lement egy hosszú, dolgos nap végén, és szomorúságom elűzendő énekelni kezdtem legkedvesebb dicsőítő énekeim. Az egyik dal szövegében az volt, hogy hálás, Istent méltató érzéssel legyünk telve reggeltől estig. Ahogyan ismételtem a szavakat, kicsit mosolyogtam, és emelkedett lélekkel gondoltam a királyok királyára, miközben takarítottam a tükröket és súroltam a WC-ket.
A dalok sorában a Fil 4,13 megzenésített változata következett, ami erőt adott, hogy a munkát mosolyogva, energikusan végezzem. A fáradtság és a WC-tisztítószer tüdőmbe hatoló erős, savas párája ellenére is gondolataimat az előbbi idézetekre összpontosítottam. Mialatt a padlót söpörtem, a jól ismert igazságra gondoltam: a hívők bárhol dicsőíthetik Istent. Amikor énekeltem a Teremtőhöz, és közben koszcsíkokat töröltem ki a mosdókagylókból, ráébredtem, hogy a keresztényeknek nem kell egy templomban lenni és zenével dicsőíteni Istent; az ő fenségességét bármely evilági munka közben is hirdethetjük.

Imádság: Drága Urunk, köszönjük, hogy bárhol dicsőíthetjük nevedet. Ámen.

Nem fontos, hogy éppen hol vagyunk, Istent bárhol tisztelhetjük.
Lauren Williams (Indiana, USA)

IMÁDKOZZUNK A TAKARÍTÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2016 Február
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 1 2 3 4 5 6

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek