Miután Jézus ezeket elmondta, továbbhaladt Jeruzsálem felé. Amikor közel ért Betfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik: "Menjetek a szemben fekvő faluba, és amikor beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember: oldjátok el, és vezessétek ide. Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: Miért oldjátok el? - mondjátok ezt: Az Úrnak van szüksége rá." Ekkor a küldöttek elmentek, és mindent úgy találtak, ahogyan megmondta nekik. Miközben eloldották a szamárcsikót, gazdái ezt kérdezték tőlük: "Miért oldjátok el a szamárcsikót?" Ők így feleltek: "Mert az Úrnak van szüksége rá Azután elvezették azt Jézushoz, felsőruhájukat ráterítették a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust. Amint ment tovább, az emberek az útra terítették felsőruhájukat. Mikor pedig már közeledett az Olaj-fák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, és ezt kiáltották: "Áldott, a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!" A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: "Mester, utasítsd rendre tanítványaidat!" De ő így válaszolt: "Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani."
Lk 19,28-40.
VIRÁGVASÁRNAP
Miközben eloldották a szamárcsikót, gazdái ezt kérdezték tőlük: Miért oldjátok el ezt a szamárcsikót? Ők így feleltek: Mert az Úrnak van szüksége rá. (Lk 19,33-34)
Egy idegen ember szamarának (vagy autójának, biciklijének) az elkérése furcsának, sőt egyenesen komikusnak tűnt eddig számomra. Soha nem éltem át a Lk 19-ben szereplő szamártulajdonos érzését egészen egy hideg februári estéig, amikor egy idegen nő megszólított tankolás közben egy autópálya szélén. Nagyon kedvesen beszélt, mégis tudtam, merre tart a párbeszéd. A gyanúm valóban beigazolódott, amikor a nő pénzt kért, de én elutasítottam, és elindultam dolgomra.
Míg a pénztárnál fizettem, a nő másvalakitől kért pénzt, aki adott neki. Ahogy az autómhoz sétáltam, a fejemet ingattam azt gondolva, micsoda pénzkidobás egy ilyen nőnek pénzt adni. És ahogy kinyitotta az autója ajtaját, két kisgyerek mosolygott rá, amikor odaadta nekik a pénzből vásárolt élelmet. Az asszonynak valóban arra kellett a pénzt, hogy ételt vehessen.
Rájöttem, hogy egész hasonló élményben volt részem, mint a szamár gazdájának a mai igeszakaszban. Akit idegennek és kellemetlennek láttam, valójában szükségben lévő ember volt. Azzal az elhatározással indultam el, hogy ezentúl, ha egy segítségre szoruló embernek valóban segítek, Krisztust szolgálom.
Imádság: Istenünk, nyisd meg a szemünk, hogy lássuk a körülöttünk lévők szükségét. Hadd szolgáljunk téged azáltal, hogy másokat szolgálunk a te nevedben. Ámen.
Kinek a segítségére hív el ma az Úr?
Jonathan Redding (Tennessee, USA)
