2016. április 4. hétfő

Amikor a sokasághoz értek, odament hozzá egy ember, térdre borult előtte, és ezt mondta: "Uram, könyörülj a fiamon, mert holdkóros, és nagyon szenved, mert gyakran esik a tűzbe, gyakran a vízbe is. Elhoztam őt tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani." Jézus erre így válaszolt: "Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt ide!" Ekkor Jézus rákiáltott, és kiment abból az ördög, a gyermek pedig meggyógyult még abban az órában. Akkor a tanítványok külön odamentek Jézushoz, és megkérdezték: "Mi miért nem tudtuk kiűzni?" Ő így válaszolt: "Kishitűségetek miatt. Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! - odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen. (Ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre.)"

Mt 17,14-21.

MOZGASSUNK MEG A HEGYEKET

Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda - akkor odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen. (Mt 17,20)

Egy nyugat-virginiai gyülekezet a templom mögötti dombot szerette volna eltüntetni, hogy helyére parkolót építhessen. A lelkész meghirdetett egy "mozgassuk el a hegyet, vasárnapot", és az istentiszteleten is ezért imádkoztak. Hétfőn a domb még mindig ott volt, ám megjelent az állami autópálya társaság képviselője: "Szükségünk lenne pár ezer tonna földre útfeltöltés céljából. Elvihetnénk-e a templomuk mögötti domb egy részét?"
A történet tanulsága, hogy Isten segít megtennünk azt, amit megtehetünk. A Bibliában látjuk Isten és az emberek együttmunkálkodását a csodatételek során. Mielőtt Jézus feltámasztotta Lázárt a halálból, megkérte a körülötte lévőket, hogy távolítsák el a sírt lezáró sziklakövet (Jn 11,39). A feltámasztás csodáját követően is megkérte az álmélkodókat, hogy vegyék le róla a halotti pólyákat és kendőket (Jn 11,44). Mk 2,1-5-ben a béna ember barátai jól tudták, hogy nem tudnak gyógyulást nyújtani, de azt megtették, amit tudtak: kibontották az épület tetejét, és leengedték Jézus elé barátjukat.
Ha hegyekkel kerülünk szembe, Isten egy ásót nyom a kezünkbe vagy oda küldi az autópálya vállalat illetékesét!

Imádság: Istenünk, mutasd meg, milyen szerepet játszhatunk "hegyeket elmozdító" munkádban! Ámen.

Milyen eszközöket biztosított Isten ma számomra, amivel segíthetek "hegyeket megmozdítani"?
James N. Watkins (Indiana, USA)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKI ELBÁTORTALANODOTT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2016 Április
Ke Sze Cs Szo Va
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek