2016. április 22. péntek

Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:
Most is csak lázongás, ha panaszkodom, kezemmel kell elfojtanom sóhajtásomat.
Bár tudnám, hogy hol találom Istent! Elmennék a trónusáig,
eléje terjeszteném ügyemet, tele lenne szám szemrehányással,
hogy megtudjam, milyen szavakkal válaszol, és hogy megértsem, mit is mond nekem:
teljes erővel perel-e majd velem, vagy pedig csak figyel rám?
Becsületes emberként vitatkoznék vele, és végleg fölmentene engem a bírám.
De ha kelet felé megyek, nincs ott, ha nyugat felé, nem veszem észre.
Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom.
Csak ő tudja, milyen úton járok. Ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok.

Jób 23,1-10.

ARANYFEDEZET

A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki, hűen hirdeti a törvényt. (Ézs 42,3)

A rákkal való harc, amely lassan elvitte tőlem férjemet, az optimizmus és a hiú remény hullámvasútjába ültetett bennünket. Mérges voltam Istenre. Ebben a nehéz időben egy keresztény női konferencián vettem részt. Karba tett kézzel ültem - elhatározva, hogy nem fogok figyelni. Hallottam, hogy az előadó ezt kérdezi: "Haragudtál már valaha Istenre?" Egyből felkeltette a figyelmemet. Felolvasta a fenti bibliai verset. Arra gondoltam: Isten, ez a nádszál már épp eltörőben van.
Hazaérve a Jób 23-hoz lapoztam. Ahogy olvastam, dühösen csaptam rá az oldalra, amíg elérkeztem a 10. versig: "Ő tudja, milyen úton járok, ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok." Megálltam. Tudtam, hogy az aranyat elképesztő hőnek teszik ki, hogy a szennyeződéstől elválasszák. Hirtelen tudatára ébredtem a bennem levő tisztátalanságnak - különösen a féltékenységnek, a sértődésnek és az önsajnálatnak. Tudtam, hogy szükségem van rá, hogy segítséget és bocsánatot kérjek Istentől. Amikor megtettem, a harag és félelem helyét átvette a nyugalom és a békesség. Majd tovább vizsgáltam hozzáállásomat és bocsánatot kértem. Bár Isten szavai nem változtatták meg a körülményeket, de a szívemet igen. Isten nem azt mondja, hogy egy nádszál nem repedhet meg, vagy hogy egy gyertya nem pislákolhat. De megígéri, hogy velünk lesz, és erőt ad.

Imádság: Urunk, nem értjük a szenvedést, de tudjuk, hogy gondot viselsz rólunk. Változtasd haragunkat bizalomra! Ámen.

A nehéz idők hevében is megtisztíthat Isten kegyelme.
Karen Weaver (Ohio, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK HARAGSZANAK ISTENRE!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2016 Április
Ke Sze Cs Szo Va
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek