2016. április 26. kedd

"Ha egy asszonynak tíz drahmája van, és elveszít egy drahmát, vajon nem gyújt-e lámpást, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, míg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédasszonyait, és így szól: Örüljetek velem, mert megtaláltam a drahmát, amelyet elvesztettem. Mondom nektek, így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek."

Lk 15,8-10.

ÖRVENDEZÉS

Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket. (Mk 10,14)

Először akkor hallottam Jane-ről, amikor hatéves kislánya, Nancy a vasárnapi iskolai csoportomban megkért, hogy imádkozzam az édesanyjáért. Amikor megkérdeztem, miért kér imádságot, azt válaszolta: "Édesanyám nem hisz Jézusban; azt mondja, Jézus nem létezik, ahogy Mickey Egér sem." Megmondtam Nancynek, hogy imádkozni fogunk az anyukájáért.
Néhány hónappal később Jane elkezdte látogatni a vasárnapi iskolát, hogy segítsen a kézműves foglalkozásban és az uzsonna felszolgálásában. Pár hónappal később kérte a keresztelését, ezért elindítottunk egy felkészítő csoportot. Az első találkozón bevallotta, hogy egy időben sok kétsége volt Isten létezésével kapcsolatban. Megkérdeztem, mikor kezdte hinni, hogy van Isten. Így válaszolt: "Néhány hónappal azután, hogy mint hajléktalan a környékre költöztem. A bátyám fogadott be, és az egyház étellel, ruhával és vasárnapi iskolával fogadta a lányaimat. Olyan volt, mint egy család; ez most az én családom." Jane mindenkinek elmondta, akivel csak találkozott, hogy a következő húsvétkor megkeresztelkedik. Más nőket is meghívott a bibliaórára, hogy legyenek ők is Jézus tanítványai. Jane megosztja az örömét, és kifejezi háláját Istennek. Jane-nel együtt mi is örülhetünk, hogy Isten jelenléte valóságos az életünkben.

Imádság: Urunk, köszönjük a közösséget, amely a te szeretetedre emlékeztet, és a veled való kapcsolatra hív. Ámen.

Hogyan hívhatok másokat a hitbeli családomba?
Nilsa P. Saliceti (Ohio, USA)

IMÁDKOZZUNK A KERESZTELÉSRE KÉSZÜLŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2016 Április
Ke Sze Cs Szo Va
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek