2016. május 13. péntek

Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem elhamarkodottan lettetek hívőkké. Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és - ugyancsak az Írások szerint - feltámadt a harmadik napon, és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is. Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert üldöztem Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. Azért akár én, akár ők: így prédikálunk, és ti így lettetek hívőkké.

1Kor 15,1-11.

HULLÁMOK

Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. (Mt 28,19)

Amikor fiam, Justin 4-5 éves volt, elvittem magammal horgászni. Felvette a horgásznadrágját, a sapkáját és magával hozta horgászbotját. Amikor a tóhoz értünk, lesátoroztunk és belógattuk a zsinórokat a vízbe. Készen álltunk egy hosszú pecázós napra. 10-15 perccel később Justin elkezdett unatkozni, köveket gyűjtött, és a tóba dobálta őket. Aztán figyelte, ahogy a hullámok minden irányba elindulnak.
Keresztényként hasonlóak vagyunk a hullámokhoz. Ha olvassuk a Szentírást, és követjük irányítását, akkor minden irányba elindulhatunk, és beszélhetünk másoknak Isten szeretetéről és kegyelméről. Amikor ők befogadják az üzenetet, akkor ők mennek el és osztják meg másokkal Isten igéjét. Azok, akik éppen soron következnek, továbbadják másoknak. A folyamat olyan természetesen jelenik meg, mint a hullámok a tavon.
"Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében." (Mt 28,19) Ezzel azt mondta Jézus, hogy adjuk tovább a jó hírt, hogy tovább terjedhessen, mint a hullámok.

Imádság: Istenünk, adj lehetőséget, hogy embereket vigyünk hozzád, akik továbbadják az örömhírt. Ámen.

Isten igéje úgy terjed, mint a hullámok a vízen.w
Andrew Mills (Pennsylvania, USA)

IMÁDKOZZUNK, HOGY MEGOSSZUK KRISZTUST MÁSOKKAL!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2016 Május
Ke Sze Cs Szo Va
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek