Az asszonytól született ember rövid életű, tele nyugtalansággal.
Kihajt, mint a virág, majd elfonnyad, árnyékként tűnik el, nem marad meg.
Még az ilyen embert is rossz szemmel nézed, engem is törvénybe idézel?!
Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlenegy sem.
Ha meg vannak határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amit nem léphet át,
akkor légy hozzá elnéző, hogy békén lehessen, és legyen annyi öröme, mint egy napszámosnak!
Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai.
Még ha elvénül is a földben gyökere, ha elhal is a porban csonkja,
a víz illatától kihajt, ágakat hoz, mint a csemete.
De ha a férfi meghal, lehanyatlik, ha az ember kimúlik, hova lesz?
Elfogyhat a víz a tengerből, a folyó kiszikkadhat, kiszáradhat,
de az ember nem kel föl, ha egyszer lefeküdt: az egek elmúltáig sem ébrednek föl, nem serkennek föl alvásukból.
Bárcsak elrejtenél a holtak hazájában, ott rejtegetnél haragod elmúltáig! Kiszabnád időmet, azután újra gondolnál rám.
Ha meghal a férfiú, életre tud-e kelni? Akkor egész küzdelmes életemen át is tudnék várni, míg csak be nem következik a fordulat.
Jób 14,1-14.
CSAK OTT LENNI
Ha meg vannak határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amit nem léphet át. (Jób 14,5)
Kis unokaöcsém ma már egészséges és energikus, de nem mindig volt ez így. Születésekor a kórházban azonnal az újszülött intenzív osztályra vitték, hogy kezelésbe vegyék egy komplikáció miatt, bár az orvos azt mondta a szülőknek, hogy egyáltalán nem súlyos a baj. Nyilván ettől függetlenül nagyon nyugtalan volt a családunk. Tehetetlennek éreztem magam és aggódtam, hogy a pár perces kis rokonom máris az "utolsó óráit" tölti, mielőtt még egyáltalán elindult volna az élet útján.
Megkérdeztem tapasztalt ápoló anyukámat és lelkipásztor apukámat, hogy tudunk-e valamit segíteni. Istent is kérdeztem, hogy történhet ilyen. Anyukám azt válaszolta, hogy "nem tehetünk sokat, csak egyszerűen imádkozzunk, hogy Isten legyen a babával és az orvosokkal." Erőtlennek, üresnek éreztem magam, de ebben a pillanatban már nem voltam egyedül.
Azt hiszem, az aznap érzett magányom hasonló a rettenetes félelemhez, amit a keresztények nagyszombaton éreznek. A feltámadás reményt hoz, de nem mindig enyhít a jelen fájdalmain a jövőbe vetett reménység. Isten ott volt Jézus halála és feltámadása közötti időben, csakúgy, mint ahogy most is jelen van a nehéz napokon. Bár Jób szavai kísértenek, menedéket lelhetek Istenben, aki mindig velem van.
Imádság: Drága Istenünk, mindig velünk vagy. Segíts úgy élnünk, hogy visszatükrözzük örök jelenlétedet! Ámen.
Amikor az ima minden, amit tehetünk, akkor az elég.
Jonathan Redding (Tennessee, USA)
