2016. május 22. vasárnap

Saul (Pál) néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia. Mindenki csodálkozott, aki hallotta, és így szóltak: "Hát nem ő az, aki üldözte Jeruzsálemben azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet, és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket?" De Saul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus. Amikor pedig már jó néhány nap eltelt, a zsidók elhatározták, hogy végeznek vele. Saulnak azonban tudomására jutott a merénylet terve. Még a kapukat is éjjel-nappal őrizték, hogy megölhessék; de a tanítványok elvitték, és éjjel a városfalon lebocsátották egy kosárban. Amikor Saul megérkezett Jeruzsálembe, csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték, hogy tanítvány. Barnabás azonban maga mellé vette, elvitte az apostolokhoz, és elmondta nekik, hogyan látta az Urat az úton, és hogy beszélt vele, és milyen nyíltan szólt Damaszkuszban Jézus nevében. Ettől fogva velük együtt járt-kelt Jeruzsálemben, nyíltan szólt az Úr nevében.

ApCsel 9,19-28.

MARADÉK VAGY ÚJ KEZDET?

Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. (2Kor 5,17)

Néhány évvel ezelőtt a gyülekezetem vásárolt jó pár hernyót és egy hálós védőhelyre tette a templomban. Minden hernyó bebábozódott, és két hét múlva elkezdtek kinyílni a bábból. Egy vasárnap reggel odapillantottam a hálóra és nagyot nyeltem. Mi történt? Elcsodálkoztam. Az új pillangók a védőhely körül röpködtek, de vérhez hasonló vörös foltok piszkították be a hálót. Később megtudtam, hogy a vörös anyag a bábból történő kiszabadulási folyamat hátrahagyott jele, maradéka volt. A pillangók kitárták gyönyörű szárnyaikat, de én nem tudtam túllátni a piszkos maradékon.
Az apostolok hasonlóan viselkedtek. Mikor Pál, a korábbi üldözőjük Jeruzsálembe érkezett, túlságosan féltek, hogy találkozzanak vele. Nem voltak képesek túllátni Pál sötét múltján, és látni azt a szenvedélyes prédikátort, akivé őt Isten formálta.
Isten nem azt nézi, milyen háttérből jövünk; Isten mindenkit elfogad. Mégis, gyakran visszautasítjuk az új hívőket múltbeli hibáik miatt. Isten azt szeretné, ha túllátnánk a múltjukon, és azt a gyönyörű teremtményt látnánk, akivé Isten kezének érintése következtében válnak.

Imádság: Istenünk, segíts, hogy megtanuljunk másokat a te szemeddel látni. Taníts meg, hogy azokat a csodálatos embereket lássuk, akivé te formálod őket. Ámen.

Istennek nem az számít, honnan jövünk - csak az, hogy merre tartunk.
Ruth Anne Burrell (Kansas, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ ÚJONNAN MEGTÉRT HÍVŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2016 Május
Ke Sze Cs Szo Va
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek