2016. június 11. szombat

Amikor Gedeon meghallotta az elmesélt álmot és annak a megfejtését, leborult imádkozni. Azután visszatért Izráel táborába, és azt mondta: Keljetek föl, mert kezetekbe adta az ÚR Midján táborát! A háromszáz embert három csapatra osztotta, mindenkinek a kezébe egy-egy kürtöt adott, meg egy üres cserépfazekat és egy fáklyát a fazékba. Majd ezt mondta nekik: Rám figyeljetek, és aszerint cselekedjetek; amikor én elérem a tábor szélét, ugyanazt tegyétek, amit én teszek! Ha megfújom a kürtöt én, meg a velem levők mind, akkor ti is fújjátok meg a kürtöt az egész tábor körül, és kiáltsátok: Az ÚRért és Gedeonért! Amikor Gedeon és száz embere a tábor széléhez érkezett a középső őrségváltás elején - mert éppen akkor állították fel az őröket -, megfújták a kürtöket, és összetörték a kezükben lévő cserépfazekakat. Ekkor belefújt a kürtbe mind a három csapat, és összetörték a cserépfazekakat; bal kezükben fogták a fáklyákat jobb kezükben pedig a kürtök voltak, amelyekkel kürtöltek, és kiáltoztak: Fegyverre, az ÚRért és Gedeonért! Mindenki megállt a helyén a tábor körül. Az egész tábor viszont futásnak eredt, ordítozva menekültek. Mert amikor megfújták a háromszáz kürtöt, az ÚR egymás ellen fordította az emberek fegyvereit az egész táborban. Menekült a tábor egészen Bét-Sittáig, Cerérá felé, az ábél-mehólái partig, Tabbat fölött. Ekkor fegyverbe szólították az izráelieket Naftáliból, Ásérból és egész Manasséból, és üldözőbe vették Midjánt. Gedeon követeket küldött Efraim egész hegyvidékére, ezzel az üzenettel: Jöjjetek le Midján elé, és foglaljátok el a vízhez, a Jordánhoz vezető utat Bétbáráig. Fegyverbe szólították az efraimiakat mind, és elfoglalták a vízhez, a Jordánhoz vezető utat Bétbáráig. Elfogták Midján két vezérét, Órébet és Zeébet is, és megölték Órébet az Óréb szikláján, Zeébet pedig a zeébi présháznál ölték meg. Azután üldözték Midjánt; Óréb és Zeéb fejét pedig elvitték Gedeonhoz a Jordánon túlra.

Bír 7,15-25.

ELEGENDŐ

Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban! (Fil 4,19)

Nemrégiben azt mondta férjem, hogy városunkban szükség volna időt szakítani a fiatal családokra, azok bátorítására és támogatásukra. Javasolta, hogy havonta tartsunk összejövetelt otthonunkban, mire én nevetni kezdtem. Semmit nem láttam magam előtt, csak azt, hogy nincs elég hely a házunkban, nincs időnk, energiánk, sem pénzünk.
Amikor túlléptem a félelmen, hogy nincs elég, és engedtem, hogy Isten akarata szerint szolgáljunk, Isten nagyszerű dolgokat tett. Az emberek új barátokra találtak, a régi barátok újra összejöttek, buzdítottuk egymást a hitben és segítettünk egymásnak túljutni az élet kihívásain.
Hasonlóan éreztem, mint Gedeon akkor, amikor Isten elhívta őt, és ő kételkedve kérdezte: "Kérlek Uram, hogyan szabadítsam meg Izráelt? Hiszen az én nemzetségem a leggyengébb Manasséban, atyám házában pedig én vagyok a legfiatalabb?" (Bír 6,15) Isten megmutatta Gedeonnak, nem számít, milyen kevés van neki, Isten segítségével elég lesz.
Amikor Isten elhív, és azt érezzük, a feladathoz nem elég, amink van, akkor jusson eszünkbe, hogy Isten ad erőt és minden egyebet, amire szükségünk van, hogy elvégezzük munkáját.

Imádság: Drága Urunk, segíts nekünk hittel szolgálni téged, amikor csak kérsz. Ámen.

Bármily kevés, amim van, Isten segítségével elegendő lesz.
Amelia Rhodes (Michigan, USA)

IMÁDKOZZUNK BARÁTAINKÉRT ÉS SZOMSZÉDAINKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2016 Június
Ke Sze Cs Szo Va
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek