2016. június 15. szerda

Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak. A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek. Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.

Kol 3,12-17.

SZERETETBE ÖLTÖZVE

Aki szeretetre törekszik, fátyolt borít a vétekre, de aki folyton arról beszél, elveszíti barátját. (Péld 17,9)

Barátnőm, Mary, sok éven át dolgozott egy cégnél. Hatékony volt, és meglehetősen kedvelt személy, a munkája kifogástalan. Azonban állására egy új igazgatósági tag unokahúgát nevezték ki, és Marynek nem volt más választása, minthogy összepakoljon, és távozzon. De Mary, mielőtt elment, rendbe rakta a számítógépén a fájlokat, elérhetővé téve az új munkaerő részére. Leporolta és letakarította a könyvespolcokat, frissen kihegyezett ceruzákat és jelölő-tollakat hagyott egy színes ceruzatartóban. Készített egy rövid útmutatót segítő tanácsokkal az új kollégának, és az utolsó napon köszönetet mondott azoknak az embereknek, akik annak idején felvették őt erre az állásra.
"De miért tetted mindezt azok után, hogy indokolatlanul elbocsátottak?" - kérdeztem tőle.
"Keresztény módon akarok távozni. Szeretném, hogy a nevemhez kedvesség kötődjön, és meg akarom mutatni azt a szeretetet, amit a munkám során mindig éreztem." - mondta.
Pál a Kol 3-ban öltözékről beszél, amit Krisztus követői felöltenek: könyörületességet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet, és mindezek fölé szeretet. Mary kedvességgel hagyta ott a munkahelyét, és példát mutatott a megbocsátásról és Krisztus szeretetéről.

Imádság: Urunk, még a visszás körülmények között is segíts szeretettel fordulnunk a körülöttünk lévőkhöz! Ámen.

Isten békét ad, amikor megbocsátásra cserélem haragom.
Jean L. Croyle (Pennsylvania, USA)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKI ELVESZTETTE AZ ÁLLÁSÁT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2016 Június
Ke Sze Cs Szo Va
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek