2016. augusztus 12. péntek

"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű."

Mt 11,28-30.

NYUGALOM A FÁRADTAKNAK

Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk. (Zsolt 68,20)

Múlt nyáron egy jégvihar tönkretette a házunk tetejét. Amikor eljött az ideje, hogy kicseréljük, nehéz zsindelykötegek érkeztek. Egy emelő segítségével az egész raklapot feljuttatták a tetőre, majd több ember is azon dolgozott, hogy kioldják a kötegeket, és szétrakodják azokat a tetőn. Azt kérdeztem a férjemtől, miért nem lehetett egy helyre tenni a raklapot, miért nem maradhatott egy kupacban az egész. "Minden egyes köteg kb. 32 kg-ot nyom" - felelte. "Ha egyben hagynánk a raklapon a zsindelyeket, a teher veszélyeztetné a tetőgerendázatot. Akár átszakíthatná a mennyezetet."
A tetőzsindelyek tömegéről eszembe jutott az a teher, amit időnként én viselek. Legyen bár családi, anyagi, egészséggel kapcsolatos, vagy csak egyszerűen hétköznapi probléma, egyedül megküzdeni a gondokkal mindig megterhelő. Legyengít és eredménytelenebb leszek tőle.
Jézus arról beszél, hogy nem kell egymagunkban megküzdenünk a félelmekkel, az aggodalmakkal, a nyomasztó megpróbáltatásokkal. Jézus mindnyájunkat hív, hogy amikor nehéz terhet cipelünk, jöjjünk hozzá, és megígéri, hogy megnyugvást ad nekünk. Ez olyan ígéret, amelyre mindig építhetünk.

Imádság: Urunk, segíts terhünket átadni neked, és emlékezni rá, hogy mennyire szeretsz bennünket! Ámen.

Isten mindig kész átvenni terheimet.
Marlene Briggs (Dél-Dakota, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ OTTHONTALANOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2016 Augusztus
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek