2016. december 6. kedd

Az Isten útja tökéletes, az ÚR beszéde színigaz. Pajzsa mindazoknak, akik hozzá menekülnek.
Van-e Isten az ÚRon kívül? Van-e kőszikla Istenünkön kívül?
Isten ruház föl engem erővel, ő teszi tökéletessé utamat.
Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasoké, magaslatokra állít engem.
Ő tanítja kezemet a harcra, karjaim ércíjat feszítenek.
Oltalmazó pajzsodat adtad nekem, jobbod támogat engem, sokszor lehajoltál hozzám.

Zsolt 18,31-36.

ÉRTELMET MEGHALADÓ BÉKE

Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban. (Fil 4,7)

Barátnőm, Helen, aggódott fiáért, aki fogyatékkal élők otthonában lakott. 86 évesen Helen és férje tudták, már nem tölthetnek túl sok évet együtt Dáviddal. Próbáltam vigasztalni: "Mindent megtettél Dávidért. Add át aggodalmaid az Úrnak. Engedd, hogy az Úr átvegye terheid." Úgy tűnt, Helen kicsit nyugodtabb lett, én pedig örültem, hogy jobban érzi magát.
Másnap telefonhívást kaptam: rendellenességet mutat a mammográfiai eredményem. A vizsgálat megismétlése megerősítette ezt, és egy héttel későbbre biopsziát írtak elő. Helennek mondott szavaim jutottak eszembe. "Bízd aggodalmaid az Úrra!" - mondtam magamnak, de gondolataimat átjárta a félelem, és nem tudtam elengedni. Teljes kétségbeesésemben imakérő e-maileket írtam a családomnak és a barátaimnak. Órákon belül elárasztottak a levelek, melyekben imádságaikról biztosítottak aggódó ismerőseim.
Estére csodálatos békesség töltött el. Az eredményt nem befolyásolhatom. Ami történik, az most már mind Isten kezében van. Ha a daganat jóindulatú, értékes időt vesztegettem el aggódással. Ha rosszindulatú, akkor pedig az Úr segítségével keresztüljutok rajta. A Biblia Isten békéjét ígéri. A mi dolgunk, hogy bízzunk Istenben.

Imádság: Urunk, vigaszt nyújt nekünk, hogy tudjuk, amikor az élet nehéz, elveszed terheinket és békességet adsz. Ámen.

"Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek"
Betty Rosian (Pennsylvania, USA)

IMÁDKOZZUNK A FOGYATÉKKAL ÉLŐ GYERMEKEK SZÜLEIÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2016 December
Ke Sze Cs Szo Va
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek