2016. december 30. péntek

Ezután kisgyermekeket is vittek, hogy megérintse őket. Amikor a tanítványok ezt meglátták, rájuk szóltak, Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba."

Lk 18,15-17.

MINT EGY KISGYERMEK

Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. (Gal 3,26)

A családi asztal meg volt terítve, és mindannyian izgatottan vártuk, hogy elkezdhessük az étkezést. A szokásos asztali ima elmondása helyett úgy döntöttünk, inkább megosztunk valamit, amiért hálásak vagyunk. Egyesek a barátaikat, mások az ételt, megint mások a családot, otthont vagy a közösséget említették. Amikor az ötéves Lilára került sor, ő ezt mondta: "Hálás vagyok Istenért és Jézusért." Miután beszélt, mindannyian rájöttünk, hogy a legnagyobb áldásra emlékeztetett minket. Nem tudtunk mást mondani, csak ennyit: "Ámen."
A Biblia arra bátorít, hogy olyanok legyünk, mint a gyermekek, mert ez a legjobb módja annak, hogy Isten ígéreteit megkapjuk. A gyerekek gyakran alig várják, hogy tanuljanak a felnőttektől, de mi, felnőttek is mindannyian megtanulhatjuk a gyerekektől, hogyan fogadjunk el bizonyos dolgokat hit által. Ahogyan a mai ige is kijelenti: "mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által".

Imádság: Drága Urunk, köszönjük a gyermekeket, akik megmutatják nekünk legnagyobb áldásainkat, és azt is, hogyan szeressünk téged jobban. Ámen.

Hogyan fogadhatom Isten országát, mint egy kisgyermek?
James R. Hayes (Tennessee, USA)

IMÁDKOZZUNK A KISGYERMEKEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2016 December
Ke Sze Cs Szo Va
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek