2017. március 10. péntek

Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: "Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: "E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre." Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön. Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból. Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úrnak testét, ítéletet eszik és iszik önmagának. Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg számosan. Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá. De amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk. Azért tehát, testvéreim, ha evésre egybegyűltök, várjátok meg egymást. És ha valaki éhes, otthon egyék, hogy ne ítéletre jöjjetek össze. A többiről majd akkor rendelkezem, ha hozzátok érkezem.

1Kor 11,24-34.

ISTEN LAKOMÁJA

Miután mind ettek, és jóllaktak, összeszedték a kenyérdarabokat tizenkét tele kosárral; és azt is, ami a halakból maradt. (Mk 6,42-43)

Családommal együtt részt vettem az egyik esti ima-összejövetelen, amelyet a gyülekezet szervezett. Hálás szívvel vettünk részt ezen az istentiszteleten, és őszinte buzgalommal dicsőítettük Istent. Imádkoztunk, és meghallgattuk a lelkészünk evangéliumi igehirdetését.
Ezután az úrvacsora következett. Az istentiszteleten résztvevő gyülekezet nagy létszámú volt, és végül kifogyott az úrvacsorai kenyér. A mellettem ülő asszony elhatározta, hogy megosztja velem az úrvacsorai kenyérdarabkáját, és nekem adta a felét. Hálás szívvel elfogadtam. Együtt örvendeztünk a szeretetnek ezen a lakomáján, amely a Krisztussal való közösségbe vont minket. Ennek az asszonynak a cselekedete révén átéltem az isteni szeretetnek a példáját. Az Isten szeretete még a szűkösség vagy a hiány idején sem fogy el.

Imádság: Örökké szerető Istenünk, segíts kifejezni szeretetedet még akkor is, amikor a körülmények ellenünk dolgoznak. Ámen.

A keresztény közösség felmutathatja számomra Isten gazdag szeretetét.
Maria Natalie (Jakarta, Indonézia)

IMÁDKOZZUNK AZ INDONÉZ KERESZTÉNYEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek