2017. március 12. vasárnap

Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: "Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré." Ő így válaszolt: "Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, és így szólt hozzá: "Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: Angyalainak parancsot ad, és azok tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe." Jézus ezt mondta neki: "Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!" Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: "Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem." Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!" Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki.

Mt 4,1-11.

BÖJT MÁSODIK VASÁRNAPJA

Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az Úr. (Ézs 55,8)

Hajlamos vagyok lassan tanulni, és azt gondolni, hogy tudom, mi a legjobb. Kamaszként időnként a saját fejem után mentem, ahelyett, hogy a szüleimre hallgattam volna. Most felnőttként néha azt teszem, amit akarok, ahelyett, hogy Istenre figyelnék. Habár számtalanszor kerültem megtört, megsebzett vagy kiüresedett állapotba, mivel csak magamra hallgattam, még mindig nem könnyű számomra az Istennek való engedelmesség.
A mai olvasmányban a kísértő három alkalommal próbálja Jézust meggyőzni, hogy ne Istenre hallgasson, hanem engedjen a kísértésnek. Jézus mind a három alkalommal Isten igazságával felel, ahelyett, hogy a csábító szavakra hallgatna. Habár az ajánlatok csábítóak, Jézus tudja, hogy Isten útjai jobbak.
Manapság talán az jelent kísértést, hogy munkánkat hanyagul végezzük, kapcsolataink felszínesek maradjanak, esetleg kibújjunk az elkötelezettség alól, ahelyett, hogy hűségesek lennénk. Gyakori kísértés számunkra, hogy azt tegyük, amit könnyebbnek gondolunk, ahelyett, hogy Istenre hallgatnánk.
Még mindig lassú vagyok, de rájöttem, hogy bár ésszerűnek tűnik a saját utam, mindig csak kudarchoz vezet. Isten útját követni nem biztos, hogy egyszerűbb, de az eredmény mindig jobb. Isten útjai minden esetben teljességre és életre vezetnek.

Imádság: Drága Urunk, segíts, hogy emlékezzünk a te utaidra, és azokat kövessük! Ámen.

Ma Istenre hagyatkozom önmagam helyett.
Adam Weber (Dél-Dakota, USA)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKINEK NEHÉZ ISTENT KÖVETNI!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2017 Március
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek