2017. március 24. péntek

"Éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg."

Mt 25,35-40.

EGY CSÉSZE TEA

Aki inni ad nektek egy pohár vizet azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, hogy el nem marad a jutalma. (Mk 9,41)

Száraz, poros délután volt. Az olasz tavasz épp nyárba fordult, és a tenger illata a kikötő irányából szállt végig a szűk utcákon. Cserediákként nehéz körülmények terhei szorították szívemet.
Aznap több hónapnyi küzdelem után egyszerűen összezuhantam. Hazafelé sétálva annyira sírtam, hogy szinte alig láttam, ezért leültem egy lépcsőre. Nem is tudom, meddig ülhettem ott, amikor hallottam egy hangot. Ijedten néztem fel, az egyik ablakból egy asszony szólongatott: "Elnézést, hölgyem, kér egy csésze teát? Jót tenne önnek." Pár perc múlva megérkezett egy csésze teával a kezében, majd el is tűnt, miközben csak annyit mondott, hogy ott hagyhatom a csészét, ha végeztem.
Sok évvel később arra már nem emlékszem, miért sírtam azon a délután, de a csésze teára és a hölgy kedvességére igen. Vendégszeretete olyan volt, mint azoké, akik tudtukon kívül az Urat szolgálták, mikor másokkal jót tettek. Milyen gyakran szánunk arra időt, hogy gondoskodással forduljunk ismeretlenek felé? Egész biztosan nincs más, ami ennél fontosabb lehetne.

Imádság: Istenünk, mutasd meg, hogyan kedveskedhetünk ma valakinek, akinek szüksége van rá. Segíts felismernünk téged azokban, akik szenvedések között vannak! Ámen.

Amikor kedvesek vagyunk másokkal, Krisztussal tesszük.
Hannah Kallio (Minnesota, USA)

IMÁDKOZZUNK A CSEREDIÁKOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2017 Március
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek