2017. március 25. szombat

Nyomorúságomban az URat hívtam segítségül. Az ÚR meghallgatott, tágas térre vitt engem.
Velem van az ÚR, nem félek, ember mit árthat nekem?
Velem van az ÚR, segít engem, és én megvetéssel nézek gyűlölőimre.
Jobb az ÚRnál keresni oltalmat, mint emberben bízni.
Jobb az ÚRnál keresni oltalmat, mint előkelő emberekben bízni.
Sok nép vett körül engem, de az ÚR nevében szembeszállok velük!
Körülvettek, be is kerítettek, de az ÚR nevében szembeszállok velük!
Körülvettek, mint a méhek, de kialszanak, mint az égő bozót. Az ÚR nevében szembeszállok velük!
Durván eltaszítottak, hogy elessem, de az ÚR megsegített engem.
Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem.

Zsolt 118,5-14.

"KÖSZÖNÖM, HOGY ITT VAGY!"

Adjatok hálát az Úrnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! (1Krón 16,8)

Közműszerelőként sok éven át gyakran különös időpontokban és nehéz terepekre kellett kiszállnom. Sokszor fordult elő, hogy valaki úgy köszöntött, mintha én lennék felelős a hirtelen jött problémáért. Gyakran vádoltak azzal, hogy inkompetens vagy felelőtlen vagyok, de még az is előfordult, hogy azt állították, én magam okozom a problémát, hogy túlóradíjat kaphassak. Az efféle szavak megkeményítették a szívemet, és emiatt rossz érzések voltak bennem ilyenkor. Általában azért volt legalább egy olyan ember a tömegben, aki azt mondta: "Köszönöm, hogy itt van". A hála szavai pedig mindig többet számítottak a többiek bántó megjegyzéseinél.
Mind megéltünk hirtelen jött gondokat az életünkben, melyeken egy átlagos szervizes szakember nem segíthet. Ezekben a pillanatokban olyan segítségre van szükségünk, mely csupán az Úrtól jöhet. Bízhatunk abban, hogy amikor imában hozzá fordulunk, akkor ő helytől és időtől függetlenül jön, szerető keze jobbulást hoz, és mindig mondhatjuk: "Köszönöm, hogy itt vagy".

Imádság: Atyánk, soha ne engedd elfelednünk, hogy amikor hittel eléd jövünk, te ott leszel és erőt adsz nekünk. "Szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. És bocsásd meg bűneinket..." (Lk 11,2-4). Ámen.

Isten mindig készen áll, hogy válaszoljon a hívásunkra.
Mark A. Carter (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK A KÖZMŰVEKET MŰKÖDTETŐ DOLGOZÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek