2017. március 26. vasárnap

Amikor Jézus az egyik városban járt, egy leprával borított ember meglátva őt, arcra borult, és kérte: "Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani engem." Erre Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és így szólt: "Akarom, tisztulj meg!" És azonnal letisztult róla a lepra. Ő pedig megparancsolta neki: "Senkinek ne mondd el ezt, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak, és ajánlj fel áldozatot megtisztulásodért, ahogyan Mózes elrendelte, bizonyságul nekik." De a híre annál jobban terjedt, és nagy sokaság gyűlt össze, hogy hallgassák, és meggyógyítsa őket betegségeikből. Ő azonban visszavonult a pusztába, és imádkozott.

Lk 5,12-16.

BÖJT NEGYEDIK VASÁRNAPJA

Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! (Lk 11,2)

Lányom, Alexis, egy igen aktív hároméves, aki nagyon szeret beszélni. Kedvenc kérdése a "miért?" A napokban elmélyült beszélgetést folytattunk, hogy miért is járunk dolgozni, miért járunk óvodába, sőt még arról is, hogy miért alszunk éjszaka.
Legutóbb pedig azt kérdezte, hogy miért imádkozunk. Rövid csend után egyszerűen azt feleltem: "Azért imádkozunk, hogy emlékezzünk: Isten mindig velünk van." Alexis egy kis szünetet tartott, majd megkérdezte: És hol lakik Isten? Elcsodálkoztam szűnni nem akaró kíváncsiskodásán.
Jézus tanítványai szintén kíváncsian kérdezgették, hogyan kell imádkozni. Jézus válaszában nem csak mintát ad, amit ismételgetni kell, hanem sokkal inkább közösségre hív. Arra hívja fel figyelmünket, hogy az imádság nem tökéletes szavak sora, hanem az Isten felé törekvő szív sóvárgása. Az imádság belső békét munkál, mely kitartóvá tesz bennünket akkor is, amikor nem tudunk válaszolni minden "miért"-re. Megerősíti bizalmunkat, hogy Isten gondoskodik minden szükségünkről, és emlékeztet a megbocsátás naponkénti ajándékára. Az imádság Isten országa iránti vágyat munkál bennünk.

Imádság: Istenünk, Szentlelked által adj erőt, hogy mindig bízhassunk a világot és mindnyájunkat átformáló szeretetedben. Ámen.

A bizonytalanság idején Istenhez imádkozom.
Lia McIntosh (Missouri, USA)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKI IMÁDKOZNI TANUL!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2017 Március
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek