2017. április 3. hétfő

Ékes koszorút tesz a fejedre, díszes koronát ajándékoz neked.
Hallgasd meg, fiam, és fogadd el mondásaimat, mert megsokasítják életed éveit.
A bölcsesség útjára tanítottalak, helyes ösvényen vezettelek téged.
Jártodban semmi sem gátolja lépteidet, és ha futsz, nem botlasz el.

Préd 4,9-12.

ELFOGADNI A SEGÍTSÉGET

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. (Préd 4,9)

Izgatottan vártam, hogy Susy barátnőm megtanítson egy könyvet szív alakúra hajtogatni. De mikor végre elkezdtük, szomorúan tapasztaltam, hogy a sablon halvány vonalakból és apró számokból áll. A hetedik osztályos rajzóra emlékei tolultak elém, ahol én voltam az egyetlen látássérült. Úgy döntöttem azonban, nem hátrálok meg, akkor is szívet hajtogatok egy könyvből, ha egy egész éjszaka kell hozzá. Lehet, hogy nem láttam jól a sablont, de a barátok körülöttem hajlandók voltak segíteni. Bármennyire szerettem volna azt mondani, hogy "meg tudom csinálni egyedül", gyenge látásom legalább annyira követelte magának a segítséget. Amikor az utolsó lapot is behajtottam, tapsvihar tört ki.
Miközben szív alakú könyvemben gyönyörködtem, tudtam, hogy azért voltam képes ezt végig csinálni, mert nem adtam fel és elfogadtam a segítséget.
Hányszor kellett már az élet más területén is segítséget kérnem, sokkal nehezebb dolgokban is! Ha Isten olyan feladattal bíz meg, ami túl nehéz, megtanulhatjuk félretenni büszkeségünket, Isten erejéért imádkozni, és segítséget kérni másoktól. Ilyenkor megtapasztalhatjuk, mit érhetünk el, ha az alázat kitartással párosul.

Imádság: Drága Urunk, adj alázatot, hogy kérjünk segítséget, ha a feladat meghaladja képességeinket! Ámen.

Ha Isten nehéz feladatra hív, kérhetek másoktól segítséget.
Jeanette Hanscome (Kalifornia, USA)

IMÁDKOZZUNK A LÁTÁSSÉRÜLT EMBEREKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek