2017. április 9. vasárnap

De azok hangos kiáltásokkal sürgették és követelték, hogy feszítsék meg. És kiáltozásuk győzött. Pilátus ekkor úgy döntött, hogy legyen meg, amit kívánnak: szabadon bocsátotta azt, akit kértek, aki lázadásért és gyilkosságért volt börtönbe vetve; Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.
Amikor elvezették őt, megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után. A népnek és az asszonyoknak nagy sokasága követte őt, akik jajgattak, és siratták őt. Jézus pedig feléjük fordulva ezt mondta nekik: "Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok; mert jönnek majd olyan napok, amikor ezt mondják: Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak! Akkor majd kiáltani kezdik a hegyeknek: Essetek ránk! - és a halmoknak: Borítsatok el minket! Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?"
Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket. Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt, és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. Jézus pedig így könyörgött: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Azután sorsvetéssel osztozkodtak ruháin. A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: "Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő az Isten választott Krisztusa!" Kigúnyolták a katonák is, odamentek hozzá, ecetet vittek neki, és így szóltak: "Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat!" Felírás is volt a feje fölött görög, latin és héber betűkkel írva: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA. A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: "Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is." De a másik megrótta, ezt mondva neki: "Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el." Majd így szólt: "Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba."

Lk 23,23-42.

VIRÁGVASÁRNAP

Állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. (Zsid 12,1)

Tíz éven át férjem részt vett az "Ironman" (Vasember) nemzetközi triatlon versenyen. A világ minden tájáról jönnek az emberek, hogy megtegyék a 226,4 km-es utat. 17 órájuk van arra, hogy leússzanak 3,9 km-t, megtegyenek egy 180,3 km-es utat kerékpárral, és a végén lefussanak 42,2 km-t. Noha a legjobb atléták vesznek itt részt, nemcsak az élvonalbeli embereknek szól e verseny. Az "Ironman"-en bárki - legyen férfi vagy nő - indulhat, aki elég bátorságot és vágyat érez magában arra, hogy eddze és próbára tegye saját fizikai és érzelmi kitartását. Lényegében az "Ironman" az állhatatosság útja.
A kitartás egy olyan tulajdonság, melyet a Szentírás méltat, amit Jézus példaként mutat. Szolgálata és útja a keresztig nem más, mint a bátorságba burkolt kegyelem példája. Tudta, mi vár rá, és mi az útjának a vége. Tudta, hogy az Atya szeretete erősíti őt. Amikor mi is kihívások elé kerülünk saját utunk során, Krisztusra tekinthetünk. Ő tudja, mit jelent a nehéz út, és mit jelent továbbmenni. Isten nekünk is erőt ad a kitartáshoz.

Imádság: Urunk, példáddal és erőddel segíts nekünk, hogy állhatatossággal tegyük meg utunk próbatételeit! Ámen.

Ma Jézus példáját követem a kitartásban.
Kimberly MacNeill (Tennessee, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK NEHÉZSÉGEKKEL NÉZNEK SZEMBE!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek