2017. április 23. vasárnap

Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És íme, nagy földrengés volt, az ÚR angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá. Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak. Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: "Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek!" Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. És íme, Jézus szembejött velük, és ezt mondta: "Legyetek üdvözölve!" Ők pedig odamentek hozzá, megragadták a lábát, és leborultak előtte. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: "Ne féljetek: menjetek el, adjátok hírül atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem."

Mt 28,1-10.

A HELYZET MEGVÁLTOZHAT

Ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt. (Mt 28,5-6)

2006-ban egy munkatársam meg akart gyilkolni, mert visszautasítottam, hogy a követője legyek. Négy fiatalembert küldött, hogy az otthonomban öljenek meg. Mind a négyüket letartóztatták még mielőtt bármi sérülést okozhattak volna. Ugandába menekültem, messzire a családomtól és a barátaimtól.
Nehéz volt az életem a száműzetésben. Éjszakákat töltöttem élelem nélkül, miközben a családomra gondoltam, akiknek szintén nem volt pénzük a napi betevőre és az iskolára. A reménytelenségemben azt gondoltam, hogy Isten nem törődik már az imádságaimmal. Egyik nap a Zsolt 125,1-2-t olvastam: "Akik az Úrban bíznak, olyanok, mint a Sion hegye, amely nem inog..., népét pedig az Úr karolja át most és mindörökké."
Másnap egy férfi látogatott Coloradóból Ugandába, és úgy döntött, hogy pár napot velem tölt. Megismerte a kihívásokat, amelyekkel szembesültem, és miután együtt imádkoztunk, ezt mondta nekem: Isten három nap alatt mindent megváltoztathat. Ez a mondat Jézus csodálatos feltámadására emlékeztetett. Néhány hónappal később a körülményeim megváltoztak, amikor felvettek az Ugandai Egyetem teológiai fakultására. Ma már lelkészként szolgálok egyházamban. Istennek van hatalma arra, hogy győzelmet adjon a megpróbáló helyzetekben.

Imádság: Atyánk, erőd nagyobb a miénknél. Segíts, hogy bízzunk ígéreteidben és tőled várjunk segítséget! Ámen.

Amikor az Úrban bízom, nem rendülök meg.
Nzabonimpa Alexis (Kigali, Ruanda)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIKET HITÜK MIATT ÜLDÖZNEK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2017 Április
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek