2017. május 6. szombat

Megint csak azt mondom, senki se tartson esztelennek, ha pedig mégis annak gondoltok, akkor esztelenként is fogadjatok el, hogy egy kissé én is dicsekedhessem. Amit mondok, nem az Úr szerint mondom, hanem szinte esztelenül, a dicsekedésnek ezzel a merészségével. Minthogy sokan dicsekednek test szerint, én is dicsekedni fogok. Hiszen ti okosak vagytok, és szívesen eltűritek az eszteleneket: mert eltűritek, ha valaki leigáz titeket, ha valaki élősködik rajtatok, ha valaki zsákmányul ejt titeket, ha valaki hatalmaskodik rajtatok, ha valaki arcul üt benneteket. Szégyenkezve szólok, minthogy ehhez mi gyengék voltunk. De ha valaki merész valamiben, esztelenül szólok, merész vagyok én is. Héberek ők? Én is. Izráeliták? Én is. Ábrahám utódai? Én is. Krisztus szolgái? Esztelenül szólok: én még inkább, hiszen többet fáradoztam, többször börtönöztek be, igen sok verést szenvedtem el, sokszor forogtam halálos veszedelemben. Zsidóktól ötször kaptam negyven botütést egy híján, háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést, egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain. Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben a tengeren, veszedelemben áltestvérek között, fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. Ezeken kívül még ott van naponkénti zaklattatásom és az összes gyülekezet gondja. Ki erőtlen, hogy vele együtt ne volnék én is erőtlen? Ki botránkozik meg, hogy ne égnék én is? Ha dicsekednem kell, gyengeségeimmel fogok dicsekedni. Az Úr Jézus Istene és Atyja, aki áldott örökké, tudja, hogy nem hazudok. Damaszkuszban Aretász király helytartója őriztette a damaszkusziak városát, hogy elfogjanak engem. Ablakon át kosárban eresztettek le a falon, és megmenekültem a kezéből.

2Kor 11,16-33.

A KÉRDÉS

Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. (Fil 4,11)

Amikor a tengerentúlon dolgoztam, problémát jelentett az idegen nyelv tanulása és az enyémtől különböző kultúra megismerése. Az első néhány hónap után emiatt negatív hozzáállás kezdett kialakulni bennem. Azután a Szentlélek emlékeztetett a felkészítő tanfolyam utolsó órájára. Fellapoztam a fenti igeverset, és eszembe jutott az oktatónk kérdése, miután felolvasta a Fil 4. fejezetét: "Valóban megtanultatok, bízni az Úrban, és elégedettnek lenni minden körülményben?"
Pál szavai bátorítottak, de meg is ítéltek. Az apostol üldöztetést, börtönt és egyéb megpróbáltatást szenvedett, mégis megtanult elégedettnek lenni. Rájöttem, hogy hozzá mérve az én problémáim igen kicsinyek. Imádkoztam, és az Úr helyreállította a bizalmamat abban, hogy segíteni fog megelégedettnek lennem, bármilyen kihívással kell is szembenéznem.
Amikor imádkozunk, és Isten segítségét keressük, újra megtapasztalhatjuk hatalmát az életünkben. Ugyanaz a hatalom, amely feltámasztotta Jézust a sírból, átformálhat minket, örömteli szívet és hálás lelkületet adhat, bármi is áll előttünk.

Imádság: Istenünk, segíts bízni benned, és megelégedettnek lennünk, tudva, hogy gondoskodsz rólunk. Ámen.

Isten segítségével leküzdhetem a nehézségeket.
Karol Ruth Whaley (Kalifornia, USA)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKI MÁS ORSZÁGBA KÖLTÖZIK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2017 Május
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek