2017. május 25. csütörtök

Ő viszont igazolni akarta magát, és megkérdezte Jézustól: "De ki a felebarátom?" Válaszul Jézus ezt mondta neki: "Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. Történetesen egy pap ment azon az úton, de amikor meglátta, elkerülte. Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, és amikor meglátta, ő is elkerülte. Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta; odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?" Ő így felelt: "Az, aki irgalmas volt hozzá." Jézus erre ezt mondta neki: "Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj."

Lk 10,29-37.

MIT TESZ EGY FELEBARÁT?

A király így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg. (Mt 25,40)

Amikor az otthonom közelében lévő elhagyatott helyeken járok, megriaszt annak a rengeteg férfinek, nőnek és néha gyereknek a látványa, akik a járdán vagy más kültéri részen alszanak. Mindig az irgalmas samaritánus példája jut erről eszembe, miszerint a felebarát odafigyel a másik szükségére.
Megállok-e és odafigyelek-e ezeknek az embereknek a szükségeire? Alkalmanként igen, de be kell vallanom, hogy sokszor elmegyek mellettük, hálát adva azokért a programokért, amik segítenek rajtuk. De amikor az ilyen szenvedő emberek között járok, mindig Jézus parancsa jut eszembe, hogy gondoskodjunk az elesettekről - akár magánszemélyként, akár egyházként, akár társadalmi méretekben.
Sok testvérünk él nyomorúságban, szegénységben. Amikor eszembe jut Jézus példázata az irgalmas samaritánusról, arra indít, hogy megújult odaadással és keresztény könyörülettel forduljak minden felebarátom felé.

Imádság: Urunk, segíts emlékeznünk parancsolatodra, és úgy szeretnünk felebarátunkat, mint magunkat! "Atyánk, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként! És bocsásd meg bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek..." Ámen. (Lk 11,2-4)

Hogy lehetek ma irgalmas samaritánus?
Scott Martin (New Jersey, USA)

IMÁDKOZZUNK A HAJLÉKTALANOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2017 Május
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek