2017. május 29. hétfő

Ezután mindenki hazament.
Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére. De korán reggel ismét megjelent a templomban, és az egész nép hozzásereglett; ő pedig leült, és tanította őket. Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy asszonyt, akit házasságtörésen értek, középre állították, és így szóltak Jézushoz: "Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték. Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?" Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: "Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ." És lehajolva tovább írt a földre. Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken, és egyedül ő meg az asszony maradt ott a középen. Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: "Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?" Ő így felelt: "Senki, Uram." Jézus pedig ezt mondta neki: "Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!"

Jn 7,53-8,11.

MÁSODIK ESÉLY

Jézus pedig ezt mondta neki: Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz! (Jn 8,11)

Sokszor eszembe jutnak hibáim, azok is, melyeket régen, de azok is, amiket tegnap követtem el. Miért tettem azt a buta megjegyzést? Miért pletykáltam egy másik személyről? Majd elkezdek gondolkozni a nagyobb döntéseimen, amikor rossz irányba indultam, vagy mikor önpusztító dolgokat tettem.
Aztán a mai olvasmányra gondolok, arra, hogy Jézus hogyan bánt azzal a nővel, aki házasságtörést követett el. Elsőként megóvta a biztos haláltól, azt tanácsolva a hatóságoknak, hogy előbb a saját bűneiket vegyék számba. Azután pedig csodálatos módon nem ítélte el őt. Jézus adott neki egy második esélyt, egy lehetőséget arra, hogy tanuljon hibáiból.
Amikor olyat teszek, amiről tudom, hogy magamra vagy másokra nézve ártalmas, emlékezhetek, hogy Jézus nem ítél el, sokkal inkább arra buzdít, hogy jobb döntést hozzak, és ne vétkezzem többé. Megadja a második esélyt, és sokszor még ennél is többet, minden egyes alkalommal.

Imádság: Drága Istenünk, köszönjük, hogy kaphatunk tőled egy második lehetőséget. Segíts, hogy miközben még hűségesebben próbálunk követni téged, mindig tanuljunk hibáinkból! Ámen.

Jézus mindig kínál egy második esélyt.
Abigail Gary (New Jersey, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK NEHEZEN BOCSÁTANAK MEG SAJÁT MAGUKNAK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2017 Május
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek