2017. május 31. szerda

Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően. Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek. Ezzel dicsekszem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába. Sőt ha italáldozatul kiöntetem is a hitetekért bemutatott áldozatban és szolgálatban, örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal; de ugyanígy örüljetek ti is, és örüljetek velem együtt.

Fil 2,12-18.

PANASZ VAGY HOZZÁJÁRULÁS?

Arra törekedjünk tehát, ami a békességet és az épülést szolgálja. (Róm 14,19)

Az egyik vasárnap az istentisztelet után véletlenül meghallottam két gyülekezeti testvér rövid beszélgetését. Az egyik férfi azt mondta: "Nem sok mindent kaptam a mai istentiszteleten." "Én sem" - válaszolta a másik. Nem szívesen hallottam ezt, de be kellett vallanom, nekem is hasonló panaszom volt.
Gyakran megyünk úgy a gyülekezetbe, hogy kíváncsian várjuk, vajon mit fogunk kapni aznap. Azt viszont nem kérdezzük meg magunktól, hogy vajon mi mit tudunk adni másoknak.
Talán megújulhatnának a gyülekezeteink, ha kevesebbet panaszkodunk, és az energiánkat inkább mások bátorítására fordítjuk. Az egyik vasárnap a gyülekezetben egy asszony jött hozzám, akinek a férje éppen kórházban volt. Izgatottan mesélte, hogy a férje beszélt a Krisztusba vetett hitéről egy nővérnek. Miután együtt imádkoztak, a nővér elfogadta Jézust megváltójaként, majd megosztotta ezt az élményét másokkal is. Az asszony lelkesedése rám is átragadt, lelkem megvidámodott, és így válaszoltam: "Dicsőség az Úrnak!"
Története rámutatott, hogy sokféleképpen szolgálhatjuk a közösség épülését. Megdicsérhetünk másokat a szolgálataikért, önkéntes munkát végezhetünk, nagylelkűen adakozhatunk, felismerhetjük mások szükségét és imádkozhatunk.

Imádság: Istenünk, bocsásd meg én-központú hozzáállásunkat! Mutasd meg, hogyan buzdíthatunk másokat! Ámen.

A kevesebb panaszkodásnak és a több törődésnek jó hatása van!
Wayne Greenawalt (Illinois, USA)

IMÁDKOZZUNK A GYÜLEKEZETÜNKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2017 Május
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek