2017. június 15. csütörtök

Jézus szavai: "Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz."
"Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek."

Jn 14,15-20.

A SZERETET CSODÁS AJÁNDÉKA

Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen! (Jn 14,27)

Amikor a nagyszüleim nyugdíjba mentek, és eldöntötték, hogy egy kisebb házba költöznek, megkérték a kiterjedt család tagjait, hogy jöjjenek, és válasszanak néhány különleges emléket azok közül a tárgyak közül, amelyeket nem tudnak magukkal vinni. Az egyik választott tárgyam egy színes cukorkatartó tál volt. Az ívelt tál nem ért sokat, de számomra különleges emlékeket őrzött. Valahányszor látogatóba jöttünk, az edény mindig tele volt apró cukorkákkal. Minden unoka elvehetett belőle egy marékkal. Ezzel fejezte ki nagymamám, hogy különlegesek vagyunk, és nála otthon érezhetjük magunkat. Amikor a cukorkatartó tálra nézek, akkor az ő szeretete jut eszembe.
Isten is különlegesnek tart minket, ajándékok és áldások bőségét adja nekünk. Áldásai különböző módokon jutnak el hozzánk, ha nyitottak vagyunk az elfogadásukra: egy barátként, aki figyelmével ajándékoz meg, egy új virág virágzásának szépségén keresztül, vagy sokadik esélyként, amit felajánl számunkra. Isten egy tökéletes szülő, aki szeretetét árasztja ránk. Isten mindig kész hallani felőlünk és megbocsátani, amikor nyitott szívvel jövünk elé.

Imádság: Istenünk, köszönjük az örök élet ajándékát, amelyet a fiad, a mi Urunk Jézus halálával fizettél ki. Ámen.

A mai napon köszönetet mondok mindazokért az áldásokért, amelyeket Isten adott nekem.
Christine Henderson (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ IDŐSÖDŐ CSALÁDTAGJAINKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek