Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: "Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen." Ő felkelt, és elindult. És íme, egy etióp férfi, a kandakénak, az etiópok királynőjének udvari főembere, aki egész kincstára fölé volt rendelve, és Jeruzsálemben járt az Istent imádni, visszatérőben hintóján ülve olvasta Ézsaiás prófétát. Ezt mondta a Lélek Fülöpnek: "Menj oda, és csatlakozz ahhoz a hintóhoz." Amikor Fülöp odafutott, hallotta, hogy Ézsaiás prófétát olvassa, és megkérdezte tőle: "Érted is, amit olvasol?" Erre az így válaszolt: "Hogyan érthetném, míg valaki meg nem magyarázza?" És megkérte Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön mellé. Az Írásnak az a szakasza, amelyet olvasott, ez volt: "Amint a juhot levágni viszik, és amint a bárány néma a nyírója előtt, úgy nem nyitja meg a száját. A megaláztatásért elvétetett róla az ítélet, nemzetségét ki sorolhatná fel? Mert élete felvitetik a földről." Az udvari főember megkérdezte Fülöptől: "Kérlek, kiről mondja ezt a próféta? Önmagáról vagy valaki másról?" Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust. Amint tovább haladtak az úton, valami vízhez értek, és így szólt az udvari főember: "Íme, itt a víz! Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem?" (Ezt mondta neki Fülöp: "Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet." Ő pedig így válaszolt: "Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.") Megparancsolta, hogy álljon meg a hintó, és leszálltak a vízbe mind a ketten, Fülöp és az udvari főember, és megkeresztelte őt.
ApCsel 8,26-38.
VÁLASZ AZ IMÁRA
Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen. Ő felkelt, és elindult. És íme, egy etióp férfi... hintóján ülve Ézsaiás prófétát olvasta. (ApCsel 8,26-28)
Imádság közben is éreztem a száradó festék illatát. "Köszönöm, Istenem, hogy ihletet adtál, hogy elkészítsem ezt a festményt. Kinek ajándékozzam?" Isten a nővéremet hozta a gondolataimba, de én azt mondtam: "Uram, hiszen ő ateista!" A nővérem mindig összehúzta szemöldökét, valahányszor valaki szót ejtett a vallásról. Engedtem Istennek, és megírtam, hogy Isten mondta, hogy neki küldjem el a képet. Később megkaptam nővérem válaszát: "Imádkoztam Istenhez, hogy adjon jelet, és akkor szinte egy órán belül megkaptam tőled ezt a festményt. Amikor azt írtad, Isten mondta neked, hogy az enyém legyen, elsírtam magam. Megnyitottam a szívemet előtte."
A nővérem azt gondolhatja, hogy én vagyok a válasz az imádságára, pedig valójában ő volt a válasz az én imámra. Isten segített, hogy imáink egy olyan kritikus ponton keresztezzék egymást, amely mindkettőnk életét jobbá formálta.
Halálraítélt rabként a börtönben gyakran kérdezem, miért használ engem Isten. Küzdök az értéktelenség érzésével, bár tudom, hogy Istennek terve van velem. Isten Krisztus testének minden tagja által munkálkodhat, még én és a nővérem által is.
Imádság: Urunk, adj hitet engedelmeskedni Lelkednek, még ha nem értjük is, mit kívánsz tőlünk. Ámen.
Ma figyelni fogok arra, hová kíván Isten vezetni.
George T. Wilkerson (Észak-Karolina, USA)
