2017. július 17. hétfő

Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak. A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek. Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.

Kol 3,12-17.

KEDVESSÉGET FELÖLTVE

Mint Istennek szent és szeretett választottai, öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. (Kol 3,12)

Nagyon féltem, amikor a sürgősségi osztályon végighaladtunk hajnali négykor. A férjem szúrást, majd zsibbadást érzett végig a bal oldalán, és kissé bicegett. Mindezek egy kisebb stroke tünetei. Amikor a személyzet egy vizsgáló szobába kísért minket, a könnyeimmel küzdöttem. Aggódtam és féltem, de egy nővér kedvessége megnyugtatott: "A nevem Sarah. Ha bármire szükségük van, szóljanak! Rendben?" - mondta. Sarah egy pillanatra még meg is állt, hogy mosolyogjon, és a szemünkbe nézzen. Valóban, aki csak bejött a szobánkba, megállt egy bemutatkozás erejéig, és megkérdezte, jól vagyunk-e. Minden mosollyal csökkent a kórház ridegsége és ijesztő volta. A félelmem csökkent, ahogy éreztem Isten bátorítását a csendes, barátságos személyzet törődésében.
Mekkora különbséget tud okozni a kedvesség! Ez egy csodás módja Isten kegyelme megosztásának. Ha magunkra öltjük a kedvességet, akkor jobban hasonlítunk Jézusra. Soha nem tudhatjuk, hogy egy gondos gesztus hogyan változtatja meg egy kolléga, egy nyűgös gyerek, vagy a kávézóban mögöttünk sorakozó idegen napját. Úgy is megoszthatjuk Krisztus szeretetét másokkal, ha kedvesség árad a szavainkból és a tetteinkből.

Imádság: Istenünk, köszönjük, hogy szeretsz minket. Segíts Krisztushoz hasonlóan embertársaink felé fordulni. Ámen.

Ki ismerheti meg Krisztust szavaimon és tetteimen keresztül?
Betsy de Cruz (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK A SÜRGŐSSÉGI OSZTÁLYOK DOLGOZÓIÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2017 November
Ke Sze Cs Szo Va
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek