Mózes ekkor így felelt: Hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra, hanem azt mondják, hogy nem jelent meg neked az ÚR?! De az ÚR erre azt mondta neki: Mi van a kezedben? Egy bot - felelte ő. Dobd a földre! - mondta az ÚR. Amikor a földre dobta, kígyóvá vált, és Mózes elfutott előle. Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Nyújtsd ki a kezedet, és ragadd meg a farkánál! Mózes kinyújtotta a kezét, és megmarkolta, az pedig bottá vált a markában. Így majd elhiszik, hogy megjelent neked az ÚR, atyáik Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Majd pedig ezt mondta neki az ÚR: Dugd be a kezedet a kebledbe! Bedugta a kezét a keblébe, és amikor kihúzta, hófehér volt a keze a poklosságtól. Ezután pedig azt mondta: Dugd vissza a kezedet a kebledbe! Visszadugta a kezét a keblébe, és amikor kihúzta a kebléből, ismét olyan volt, mint testének többi része. Ha tehát nem hisznek neked, és nem hallgatnak a szóra az első jelnél, majd hisznek a szónak a következő jelnél. De ha még erre a két jelre sem hisznek, és nem hallgatnak a szavadra, akkor végy a Nílus vizéből, öntsd a szárazra, és a Nílusból vett víz vérré válik a szárazon. Akkor ezt mondta Mózes az ÚRnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló. Ezelőtt sem voltam az, de azóta sem vagyok, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok én. De az ÚR ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az ÚR?! Most azért menj! Én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!
2Móz 4,1-12.
KÜLDJ VALAKI MÁST!
Az Úr mondta Mózesnek: Ki adott szájat az embernek?... Talán nem én, az Úr?! Most azért csak menj: majd én megtanítalak arra, hogy mit beszélj! (2Móz 4,11-12)
Tizenkét éves koromtól egyfajta békességérzetet ad, hogy hetente templomba járok; felemeli a lelkemet, és segít szembenézni az előttem álló héttel. Néha azonban úgy mentem haza a gyülekezetből, hogy a prédikáció nem sokat jelentett számomra.
Nemrégiben az egyik prédikáció annyira szíven ütött, mint azelőtt soha. Arról szólt, hogy szolgáljam Krisztust, ne csak hagyjam, hogy az egyház szolgáljon engem. Röviddel ezután a gyülekezeti körlevélben olvastam, hogy szükség lenne vasárnapi iskolai tanárokra. Vajon Isten nekem üzen? De nem, sosem bántam jól a gyerekekkel. Elmeséltem barátaimnak, hogy a tanítást fontolgatom. Nevetve mondták: "Elevenen felfalnak!"
Mózes kifogásaira gondoltam, miután Isten arra kérte, hogy vezesse a zsidókat az ígéret földjére. Mózeshez hasonlóan, én is ezt akartam mondani: "Kérlek, Uram! Küldj mást!" Egy évig ellenálltam Istennek, mire végül kimondtam: "Rendben, Istenem, bízom benned", és elkezdtem tanítani a gyerekeket.
Egy vasárnap, gyerekóra után félrehívott egy fiú, aki nem mutatott érdeklődést a foglalkozásokon. Azt mondta: "Kisasszony, elmesélhetem magának, hogyan lettem keresztény?" Akkor tudtam, hogy Isten alkalmassá tett a szolgálatra.
Imádság: Istenünk, segíts, meghallani hangodat, és bízni benned, ha új szolgálatra hívsz. Ámen.
Kétségeim között is közelebb vihetek másokat Krisztushoz.
Melissa Ramoo (Új-Dél-Wales, Ausztrália)
