2017. július 26. szerda

Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel! Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene!

Fil 4,4-9.

ISTEN IDŐZÍTÉSE

Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen! (Jn 14,27)

Az evangéliumokban Jézus arra tanítja követőit, hogy ne féljenek. Mégis, amikor belenézek a Bibliám margójára írt jegyzeteimbe, sok nyugtalanságot és aggodalmat találok. Imádkozom emiatt, és szorongásomban azonnali választ akarok Istentől; bár néhány esetben talán évek óta imádkoztam, látszólag válasz nélkül. Csak később, visszanézve látom Isten kezét ezekben a helyzetekben. Isten meghallgatta kéréseimet, de a válasz gyakran más volt, még jobb is, mint amire számítottam.
Amikor kételkedtem, hogy imáim válaszra találnak, Isten segített mások iránti türelmet, megértést és empátiát tanulni. Isten mindnyájunknak ad időt, hogy növekedjünk és megerősödjünk. Közben pedig megtanuljuk, hogy soha ne adjuk fel. Most, amikor megkísért az aggódás, próbálom a gondjaimat Istenre bízni, és nem gyors és egyszerű válaszokat várni.
Az aggodalom megfoszt minket az örömtől és a békességtől; de Jézus azt mondja: "Ne nyugtalankodjék a ti szívetek" (Jn 14,27). Ha valóban bízunk Isten szerető gondoskodásában az életünkre nézve, ráhagyatkozhatunk Isten válaszára, amit a maga idejében megad. Mindeközben szívünket megnyugtatja ez a tudat, és rátalálunk Isten békéjére.

Imádság: Atyánk, nyugtasd meg aggódó szívünket! Vigasztalj szorongásainkban, és segíts jobban bízni benned! Ámen.

Isten időzítése mindig tökéletes.
Phyllis Stone Church (Kentucky, USA)

IMÁDKOZZUNK AGGODALMAINK ÉS FÉLELMEINK ELENGEDÉSÉÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2017 Július
Ke Sze Cs Szo Va
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek