Élt Úc földjén egy Jób nevű ember, aki feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat. Hét fia és három leánya született neki. Hétezer juh, háromezer teve, ötszáz pár ökör és ötszáz szamár volt a jószága, és igen sok szolgája volt. Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél. Fiai lakomát szoktak tartani odahaza, mindegyik a maga napján. Ilyenkor üzentek három nőtestvérüknek, és őket is meghívták, hogy velük együtt egyenek és igyanak. Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal.
Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az ÚR előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is. Az ÚR megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az ÚRnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. Erre ezt mondta az ÚR a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. A Sátán így felelt az ÚRnak: Nem ok nélkül féli Jób az Istent! Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá arra, amije van, majd káromol még téged! Az ÚR ezt felelte a Sátánnak: Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet! És eltávozott a Sátán az ÚR elől.
Egyszer, amikor Jób fiai és leányai lakomáztak, és borozgattak elsőszülött testvérük házában, hírnök érkezett Jóbhoz, és így szólt: A marhákkal szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek. De a sébaiak rájuk rontottak, és elvitték azokat, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: Istentől tűz hullott az égből, amely megégette, és elpusztította a juhokat és a legényeket. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: A káldeusok három csapatban rajtaütöttek a tevéken, és elvitték azokat, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: Fiaid és leányaid lakomáztak, és borozgattak elsőszülött testvérük házában. De hirtelen nagy szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve! Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen.
Jób 1,1-21.
VESZTESÉGGEL SZEMBENÉZNI
Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve! (Jób 1,21)
Az ultrahang technikus végighúzta a hasamon a készülék fejét, majd aggódó arccal azt mondta: "Sajnálom, de nincs szívhang. A baba meghalt." A szívem összeszorult, miközben könnyek gördültek végig az arcomon. Bólintottam, jelezvén, hogy megértettem, habár egyáltalán nem tudtam, mi történik.
Ez a veszteség közelebb hozta hozzám Jób történetét. Gazdag ember volt, akinek számos szolgája, háziállata és 10 gyermeke volt, és megbecsülték a közösségben is. A mai igeszakasz szerint Jób hűségesen követte Istent, ő pedig Jóbot feddhetetlennek és egyenesnek találta. Mindezek ellenére Jób egyszerre mindent elveszített. Azonban bánata közepette is maradt hite a dicsőítésre. Életének legmélyebb pontján a porba hullott Isten előtt, és azt mondta: "Áldott legyen az Úr neve!"
Senki sem érti a tragédiák okát, de mindnyájunkkal megtörténhetnek. Kisbabám elvesztése után számos hónapot töltöttem bánatban és imával. De végül sikerült elfogadnom azt, ami történt. Ezen a ponton együtt tudtam Jóbbal mondani: "Áldott legyen az Úr neve!" És megköszöntem Istennek mindazokat az áldásokat, amelyeket kaptam!
Imádság: Atyánk, köszönjük áldásaidat. Segíts, hogy akkor is tudjunk téged dicsőíteni, amikor gyászolunk! Ámen.
Bánatomban és örömömben is Istent fogom dicsőíteni.
Sarah Lyons (Kansas, USA)
