Volt egy Rámátaim-Cófimból, az Efraim hegyvidékéről való ember, akinek Elkána volt a neve; efrátai volt, Jeróhámnak a fia, aki Elihú fia, aki Tóhú fia, aki Cúf fia volt. Két felesége volt; egyiknek a neve Anna, másiknak a neve Peninná volt. Peninnának voltak gyermekei, de Annának nem voltak gyermekei. Ez az ember évenként fölment városából Silóba, hogy imádkozzék és áldozzék a Seregek URának. Ott pedig Éli két fia, Hofni és Fineás volt az ÚR papja. Amikor eljött az a nap, amelyen Elkána áldozni szokott, egy-egy részt adott feleségének, Peninnának, meg mindegyik fiának és lányának. Annának is csak egy részt adott, pedig Annát nagyon szerette, de az ÚR bezárta a méhét. Vetélytársa is sokat bosszantotta őt, hogy felingerelje, mivel az ÚR bezárta a méhét. Így történt ez évről évre, valahányszor fölment az ÚR házába, így bosszantotta őt. Ő meg csak sírt, és nem evett semmit. Akkor ezt mondta neki a férje, Elkána: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve? Nem érek én többet neked tíz fiúnál? Egyszer Anna fölkelt, miután ettek és ittak Silóban. Éli pap meg ott ült egy széken az ÚR templomának az ajtófélfájánál. Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az ÚRhoz, és keservesen sírt. Azután erős fogadalmat tett, és ezt mondta: Seregek URa! Ha részvéttel tekintesz szolgálólányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálólányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, akkor egész életére az ÚRnak adom, és nem éri borotva a fejét! Mivel hosszasan imádkozott az ÚR színe előtt, Éli figyelte az asszony száját. Anna magában beszélt, csak ajka mozgott, de hangja nem hallatszott. Ezért Éli azt gondolta, hogy részeg, és ezt mondta neki: Meddig tart még a részegséged? Józanodj ki mámorodból! Anna azonban így válaszolt: Nem, uram! Bánatos lelkű asszony vagyok. Nem ittam bort vagy szeszes italt, hanem a lelkemet öntöttem ki az ÚR előtt. Ne tartsd szolgálólányodat elvetemült asszonynak, mert nagy bánatom és szomorúságom miatt beszéltem ilyen sokáig. Éli így válaszolt: Menj el békességgel! Izráel Istene teljesítse kérésedet, amit kértél tőle! Ő pedig ezt mondta: Nézz jóindulattal szolgálólányodra! Azután elment az asszony a maga útjára, evett, és nem volt többé szomorú az arca.
1Sám 1,1-18.
A NAGY VÁLTÁS
Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége meg fogja őrizni szíveteket. (Fil 4,6-7)
Mérföldekre voltunk a legközelebbi várostól. Az alacsony üzemanyagszintet jelző lámpa felvillant gépkocsimban, amikor még két hegyet kellett átszelnünk. Imádkoztam: "Itt nincs térerő a mobilhoz, két fiatal nő vagyunk, nem akarunk a sötétben gyalogolni. Kérlek, segíts, hogy biztonságban megérkezzünk!" Mégis tovább aggódtam, amíg meg nem érkeztünk.
Később, Anna imádságát olvasva, visszagondoltam az utazásunkra és az imámra. Anna imádsága megmutatta, hogy én valami nagyon fontosat kihagytam. Anna elmondta kérését az Úrnak, és "azután elment az asszony a maga útjára, evett, és nem volt többé szomorú az arca" (1Sám 1,18). Anna aggodalmát az Úr elé tárta, és nyugalomra talált az Úr válasza előtt. Ezzel szemben én nem tudtam addig teljesen megnyugodni, amíg imámra az Úr válaszát meg nem kaptam, és meg nem érkeztünk. Ahelyett, hogy megköszöntem volna Istennek, hogy meghallgatta imámat és bíztam volna benne, tovább szorongtam, amíg meg nem tapasztaltam imám eredményét.
Anna megtanított az imádkozás egyik ajándékára: Isten felel, ha nem is tudjuk, mikor és hogyan. Imádkozáskor előre megköszönhetjük Istennek a választ. Így megszabadulhatunk az aggodalmaktól és elfogadhatjuk Istentől a békességet.
Imádság: Urunk, köszönjük, hogy felelsz imáinkra, és hálásak vagyunk az imádság békességéért. Ámen.
Az imádság által Isten elveszi az aggódást, és békét ad.
Bethany Hayes (Oregon, USA)
