2017. augusztus 22. kedd

Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap. Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van.

Jak 5,7-8.

A FÜGEFA

Jobb valaminek a befejezése, mint az elkezdése. Jobb türelmesnek lenni, mint kevélynek. (Préd 7,8)

Több mint két évvel ezelőtt vásároltam egy kis fügefát, és a kertben elültettem. Sajnos a "mutatvány" nem sikerült túl jól, a növény száradásnak indult. Ezért kiástam, és egy nagy virágcserépbe tettem. Hosszú ideig állt a cserépben, a túlélésért küzdve. A tél közepén ástam egy másik gödröt a kertben, ahol a vízelvezetés jobb volt, és ott ültettem el újra a csupasz fát.
A következő tavasszal naponta öntöztem és figyeltem a fámat. Az életnek semmi jelét nem találtam. Új levelek nőttek a többi fán, de a fügefa csupasz maradt. Olyan volt, mint egy élettelen bot. Az újraéledés utolsó reményét is feladtam. Egy idő után egyszer csak a legvékonyabb ág végén egy piciny zöld rügyecske jelent meg. A fügefa végül életre kelt, és nem olyan rég megkóstolhattuk első gyümölcsét is.
Miközben ezt írom, úgy gondolom, hogy Isten számára senki és semmi nem reménytelen. Ahogy én kitartottam, hogy újraélesszem a fámat, miközben az alig növekedett. Isten is folyamatosan újra próbálkozik. Utánunk jön, és arra ösztönöz minket, hogy növekedjünk, és gyümölcsöt teremjünk. A folyamat lehet kényelmetlen és erőpróbát jelentő, mégis bizonyosak lehetünk abban, hogy magunkat Isten kezébe helyezve új élet és gyümölcs támad a megfelelő időben.

Imádság: Urunk, segíts, hogy türelmesek legyünk, miközben új életet munkálsz bennünk és általunk. Ámen.

Isten csak annyit kér, hogy egyszerre egy lépést tegyünk.
Joan Lake (Új-Dél-Wales, Ausztrália)

IMÁDKOZZUNK A BÁTORÍTÁSRA SZORULÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2017 Augusztus
Ke Sze Cs Szo Va
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek