"Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát: és én életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor. Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól."
Jn 10,14-18.
VIZEKEN ÁT
Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem. (Jn 10,14)
Egyszer, mikor egy heves zivatar után kint sétáltam, észrevettem néhány birkát, amelyek kétségbeesetten menekültek az árvíz elől, magaslatokat keresve, de útjukat állta a kapu előtt összegyűlt mély víz. Ijedten, hangos bégetéssel, pánikba esve rohangáltak körbe-körbe.
Nemsokára láttam, ahogy a pásztor a juhok felé siet. Odakiáltott, azok pedig abbahagyták a futkosást, mert az ismerős hang megnyugtatta őket. Deszkákat helyezett a vízre, és odament a nyájhoz. Egész idő alatt nyájasan beszélt hozzájuk, mire ők lecsendesedtek és megnyugodtak. Úgy tűnt, tapasztalatból tudták, hogy bízhatnak pásztorukban. Ezután a pásztor a legközelebbi juhot unszolta, hogy átkeljen vele a faösvényen a magasabb földekre. A többiek figyeltek, majd ők is ugyanezt tették. Hamarosan mind követték a pásztort, és biztonságban elhagyták a veszélyes vizeket.
A látottak arra emlékeztettek, ahogy Jézus, a mi jó pásztorunk siet felénk, amikor hívjuk, és átsétál velünk a viharos vizeken. Jézus mindig a helyes úton fog vezetni bennünket.
Imádság: Istenünk, hallgass meg, ha hozzád kiáltunk, és segíts bízni abban, hogy mindig oda vezetsz, ahol lennünk kell! Ámen.
Krisztus meghallja kiáltásomat, és biztonságba vezet engem.
Pam Lewis (Essex, Anglia)
