2017. augusztus 30. szerda

Krisztus azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.

2Kor 5,15-21.

A JÓ KÉPVISELŐ

Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel! (2Kor 5,20)

Évekkel ezelőtt hatan elkísértük a rokonunkat az esküvője után a "sógorai" otthonába. Mivel ez volt a szokás, mi képviseltük a menyasszony szüleit. Anesu, aki a húszas évei elején járt, az apát képviselte. Komolyan vette szerepét, és jól mutatta be a családot. Még vad táncmodorát is visszafogta az esküvő utáni partin. Meglepetésemre a "sógorok" olyan tisztelettel és méltósággal bántak vele, ahogyan az idősebbekkel szokás a mi kultúránkban. Miután feladatunknak eleget tettünk, az egyik idős ember megjegyezte, hogy Anesu egy jó képviselő volt.
Elgondolkoztam, vajon mi tesz valakit jó képviselővé. Ebből a tapasztalatból megtanultam, hogy a megbízott hatalmat kap attól, akit képvisel, annak érdekeit érvényesíti, és nagyon jól ismeri őt. Ugyanezek a tulajdonságok tesznek minket Krisztus jó követeivé. A mi tekintélyünk Jézus Krisztustól származik. Krisztus érdekeit és az ő ügyét képviseljük, ahogy az Írás mondja, és az imádságon és dicséreten keresztül ismerjük őt. Akkor vagyok jó követ, amikor már megszűnök magamnak élni, és Krisztusért élek.

Imádság: Istenünk, segíts jobban megismerni téged, hogy hű és igaz képviselőid lehessünk, bárhová is megyünk. Ámen.

Hogyan lehetek ma Isten jó képviselője?
Maaraidzo E. Mutambara (Manicaland, Zimbabwe)

IMÁDKOZZUNK A FRISS HÁZASOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2017 Augusztus
Ke Sze Cs Szo Va
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek