2017. szeptember 10. vasárnap

Amikor továbbhaladtak, betért Jézus egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: "Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!" Az Úr azonban így felelt neki: "Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle."

Lk 10,38-42.

SZOROSABB KÖZÖSSÉG

Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle. (Lk 10,41-42)

A bibliatanulmányozó csoportban elgondolkodtatott egy kérdés: Mi az a három dolog, ami távol tart az Istennel való szorosabb közösségtől? Rögtön az elfoglaltság kifejezés jutott az eszembe, majd következtek az aggódás és a félelem szavak.
Nyugdíjba vonulásomkor magam előtt láttam az olvasással, művelődéssel, írogatással eltöltött napokat, a kedvenc hobbijaimmal együtt. Ehelyett ugyanúgy tele vagyok határidőkkel és sűrű órabeosztással, mint azokban a napokban, amikor gyermekeket neveltem, munkába jártam, és vezettem a háztartást.
Elgondolkodtam, mit kíván Isten tőlem. Gondoskodjak a családomról, és törődjek a gyülekezettel és a lakóközösséggel? Isten az időmet és a figyelmemet is akarja. Azt kívánja, legyen az életem kiegyensúlyozottabb. Csak rohanok egyik munkától a másikig, vagy időt szánok az Istennel való közösség építésére? Ma a friss levegőn és napsütésben egy hosszabb sétát tettem a közeli hegyre. Gondolataim teljesen Isten csodálatos teremtett világának fenségére és szépségére irányultak. Egyszerűen nem maradt hely az aggodalmaskodás és a félelem számára.
Ha időt adunk magunknak a sok feladat között, megtalálhatjuk azt a csendes kis ösvényt, mely közelebb visz Istenhez.

Imádság: Urunk, köszönjük a sok szépséget a világban, amit teremtettél. Segíts időt találnunk számodra. Ámen.

Ma időt szánok az Istennel való közösségre.
Janice Hagood LeMaster (Alabama, USA)

IMÁDKOZZUNK A NYUGDÍJASOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2017 Szeptember
Ke Sze Cs Szo Va
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek