2017. október 7. szombat

De amikor az idő már későre járt, odamentek Jézushoz a tanítványai, és ezt mondták neki: "Lakatlan hely ez, és az idő már későre jár. Bocsásd el őket, hogy a környező településekre és falvakba menve ennivalót vegyenek maguknak." Ő azonban így válaszolt nekik: "Ti adjatok nekik enni!" Mire ők ezt mondták neki: "Talán mi menjünk el, és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adhassunk nekik?" Jézus azonban megkérdezte tőlük: "Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!" Amikor megnézték, így szóltak: "Öt kenyerünk van, meg két halunk." Ekkor megparancsolta nekik, hogy ültessenek le mindenkit egy-egy csoportba a zöld fűre. Le is ültek százas és ötvenes csoportokban. Ekkor Jézus vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, majd átadta a tanítványoknak, hogy tegyék eléjük; és a két halat is elosztotta mindnyájuknak. Miután mind ettek, és jól is laktak, összeszedték a kenyérdarabokat tizenkét tele kosárral; és azt is, ami a halakból maradt. Akik pedig ettek a kenyerekből, ötezren voltak, csak férfiak.

Mk 6,35-44.

AKTÍV RÉSZVÉTEL

Bocsásd el őket, hogy a környező tanyákra és falvakba menve ennivalót vegyenek maguknak. Ő azonban így válaszolt nekik: Ti adjatok nekik enni! (Mk 6,36-37)

A nyolcadikos fiúkkal való találkozó nem vezetett sehova. Úgy tűnt, sokkal jobban érdekli őket a viccelődés és egymás szórakoztatása, mint hogy eldöntsék, hogy ki mit csinál az ifjúsági napon. Végül a mellettem ülő vezetőjüknek elege lett, és ezt mondta: "Srácok! Állj! Most már nyolcadikosok vagytok! Ti vagytok a vezetői az ifjúsági csoportnak. Az alsóbb korcsoportbeli gyerekek és a barátaitok, akiket magatokkal hoztatok, példaként tekintenek rátok. Mindnyájatokra szükségünk van!"
Olykor nekünk is hallanunk kellene a templomban ezt a dorgálást. Talán úgy gondoljuk, elég, ha jelen vagyunk, de igazából semmiben nem veszünk részt. Korábban úgy gondoltam, az evangéliumról szóló bizonyságtétel az, ha beszélek Jézusról másoknak, és elviszem őket istentiszteletre. A munka többi részét a Szentlélekre és a szolgálócsoportra hagytam.
Ez nem az a kép, amit Márk lefest számunkra. A tanítványok azt mondták Jézusnak, küldje el az embereket élelemért. De Jézus azt felelte: "Ti adjatok nekik enni!" Jézus azt akarta, a tanítványok vegyenek részt a munkájában. Hibáink és korlátozott forrásaink ellenére Isten csodálatos dolgokat tud véghezvinni, ha a tanítványokhoz hasonlóan részt veszünk munkájában.

Imádság: Istenünk, köszönjük, hogy hibáink és korlátaink ellenére is elhívsz a munkádban való részvételre. Ámen.

Isten csodákat tud véghezvinni általam.
Keith Osmun (Ohio, USA)

IMÁDKOZZUNK A HÍVŐ FIATALOK KÖZÖSSÉGEIÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2017 Október
Ke Sze Cs Szo Va
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek