2017. október 19. csütörtök

Ha az URat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak,
nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás.
Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon,
kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.
Eltaposod az oroszlánt és a viperát, eltiprod az oroszlánkölyköt és a tengeri szörnyet.
Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet.
Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt.
Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban.

Zsolt 91,9-16.

BÍZZ ISTEN VEZETÉSÉBEN!

Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem. (Zsolt 32,8)

Egyik bibliaórán, beszélgetés közben felelevenedett fiatalságom fontos döntése. Mások bátorítására osztom meg: ha jól akarunk dönteni, figyelnünk kell az Úrra!
Még 20 éves sem voltam, amikor Isten vezetését kerestem a párválasztás kérdésében, csak úgy akartam dönteni, ha tudom, mi az ő akarata. Akkoriban a gyülekezetünkben egy lelki ébredés volt, több új megtérő csatlakozott hozzánk. Jött egy olyan család is, ahol megtértek a szülők, s a korombeli fiuk is. Hamarosan komoly döntés elé állított a fiú azzal, hogy megkért, legyek a felesége. Ő jómódú volt, gazdag családból származott, én szegény lány voltam egy sokgyermekes családból. Ezért kecsegtető lehetőségnek tűnt hozzá férjhez menni. Sokat imádkoztam az Úrhoz, hogy biztos választ kapjak. Úgy éreztem, hogy a fiú megtérése nem volt alapos, tovább iszogatott. Imádságomban egy igeverset kaptam: Jobb a kevés az Úr félelmével, mint a sok kincs, ha nyugtalanság jár vele." (Péld 15,16)
Ezután nemet mondtam a fiúnak, s ő ott hagyott és indult a kocsmába. Sajnos, a további életével csak alátámasztotta azt, amit az Úr megmutatott nekem, hogy nem tettem volna jól, ha bekerülök abba a családba. Hálás vagyok az Úrnak, hogy megóvott a rossz döntéstől, és hogy később adott olyan férjet, aki hozzám illik, akivel már 59 éve élünk boldog házasságban.

Imádság: Atyám, hálát adok, hogy Jézus Krisztus által gyermekeddé fogadtál, és vezetsz Szentlelked által! Ámen!


Mühl Henrikné (Hidas, Magyarország)

IMÁDKOZZUNK A TÁRSUKAT KERESŐ FIATALOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2017 Október
Ke Sze Cs Szo Va
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek