2017. november 17. péntek

Ki hitte volna el, amit hallottunk, ki előtt volt nyilvánvaló az ÚR hatalma?
Mint vesszőszál, sarjadt ki előttünk, mint gyökér a szikkadt földből. Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna.
Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele.
Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta.
Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.
Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.
Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját.
Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?!
A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul.
Az ÚR akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az ÚR akarata célhoz jut vele.
Lelki gyötrelmeitől megszabadulva látja őket, és megelégedett lesz. Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket.
Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.

Ézs 53.

A VILÁG IMÁI

Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. (Ézs 53,5)

AIDS/HIV fertőzésem van, amivel nagyon nehéz együtt élni. Nemrég komoly visszaesés volt az állapotomban. Nyolc napot kórházban kellett töltenem, ami egy örökkévalóságnak tűnt. Gyengén és erőtlenül feküdve megláttam az ágyam melletti asztalkán a betegek részére oda helyezett Csendes Percek spanyol nyelvű változatát. Nagy erőfeszítésekkel, de érezvén, hogy szükségem van Istenre, elkezdtem olvasni a napi áhítatos könyvet. Lelki szemeim előtt megelevenedtek az áhítatok különböző országokban élő írói, akikkel imádságban összekapcsolódtam, mikor a kórházban voltam.
Isten minden értelmet meghaladó békéje átölelt, és a zsoltáros szavai jutottak eszembe: "Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás" (30,6). Ezután már képes voltam aludni. Következő reggel nyugodtan és bizakodóan ébredtem, és úgy éreztem, hogy a Csendes Percek olvasóinak családja támogat engem. Itt találkozik a világ imádságban, függetlenül az etnikai hovatartozástól, a társadalmi helyzettől, vagy az adottságoktól.
Miután túléltem egészségem romlását, ami a kórházba juttatott, folytatom a hit útját Istenben megújult reménységgel, és egy nemzetközi imacsalád támogatását élvezve.

Imádság: Urunk, köszönjük, hogy kísérsz minket. Köszönjük az egész világot behálózó imacsaládot. Ámen.

Az ima az egész világot egy nagy családdá kapcsolja össze.
Hernan Hernandez (Cortes, Honduras)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK AIDS-BEN SZENVEDNEK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek