2017. november 27. hétfő

Mózes ekkor így felelt: Hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra, hanem azt mondják, hogy nem jelent meg neked az ÚR?! De az ÚR erre azt mondta neki: Mi van a kezedben? Egy bot - felelte ő. Dobd a földre! - mondta az ÚR. Amikor a földre dobta, kígyóvá vált, és Mózes elfutott előle. Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Nyújtsd ki a kezedet, és ragadd meg a farkánál! Mózes kinyújtotta a kezét, és megmarkolta, az pedig bottá vált a markában. Így majd elhiszik, hogy megjelent neked az ÚR, atyáik Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Majd pedig ezt mondta neki az ÚR: Dugd be a kezedet a kebledbe! Bedugta a kezét a keblébe, és amikor kihúzta, hófehér volt a keze a poklosságtól. Ezután pedig azt mondta: Dugd vissza a kezedet a kebledbe! Visszadugta a kezét a keblébe, és amikor kihúzta a kebléből, ismét olyan volt, mint testének többi része. Ha tehát nem hisznek neked, és nem hallgatnak a szóra az első jelnél, majd hisznek a szónak a következő jelnél. De ha még erre a két jelre sem hisznek, és nem hallgatnak a szavadra, akkor végy a Nílus vizéből, öntsd a szárazra, és a Nílusból vett víz vérré válik a szárazon. Akkor ezt mondta Mózes az ÚRnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesen szóló. Ezelőtt sem voltam az, de azóta sem vagyok, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok én. De az ÚR ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az ÚR?! Most azért menj! Én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!

2Móz 4,1-12.

TANULÁSI SZÁNDÉK

Én megtanítalak arra, hogy mit beszélj! (2Móz 4,12)

"Könyvet kellene írnod!" - mondta lelkész barátom egy szemináriumot követően, amit a gyülekezetében tartottam. Úgy gondolta, hogy az ötleteim megérdemelnek egy szélesebb körű nyilvánosságot. Akkor nevetségesnek tartottam az ötletét. Fokozatosan szoktattam magam a gondolathoz, de sokáig nem tartottam alkalmasnak magam. Kórházakban végeztem lelki gondozást és tanácsadást, de ez egészen más dolog volt. Hogyan is tudnék én könyvet írni? Napi csendességemben a 2Móz 4,1-12-tőt olvastam, mely Isten Mózesnek tett ígéretéről számol be. Ő is alkalmatlannak érezte magát, hogy szembenézzen a fáraóval, tiltakozott, ám Isten kitartó volt. Kitettem ezt a mai igét az íróasztalomra. Ahányszor csak alkalmatlannak éreztem magam a könyvírásra, elolvastam. Isten megtanított, hogy mit kell mondanom. Ehhez sok oktatót, mentort, szerkesztőt és írótársat is felhasznált. Végül 12 év után megjelent a könyvem.
Némely feladatra alkalmatlannak érezhetjük magunkat. De Isten hűséges, és ha megengedjük, ő megtanít rá, mit kell mondanunk. Többen segítettek és a Szentírásból is kreatív inspirációkat nyertem, ami által Isten megmutatta, miről írjak, és hogyan. Ha nyitottak maradunk a körülöttünk élő istenfélő emberek felé, Isten rajtunk keresztül megmutatja, mit mondjunk, és mit tegyünk.

Imádság: Istenünk, nem mindig érezzük testhezállónak a tőled kapott feladatokat. Kérünk, te taníts bennünket. Ámen.

Isten mások által tanácsolhat és vezethet minket.
Gordon S. Grose (Oregon, USA)

IMÁDKOZZUNK ENGEDELMES SZÍVÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek