2017. december 15. péntek

Az ilyen gazdagság elveszhet valamilyen rossz számítás miatt, és ha fia születik, annak semmi sem marad. Ahogyan világra jött anyja méhéből, mezítelenül, úgy megy el ismét, ahogy jött; semmit sem kap fáradozásáért, amit magával vihetne. Ez is fájdalmasan rossz dolog, hogy ahogyan jött, ugyanúgy kell elmennie. Mi haszna van céltalan fáradozásából? Hiszen egész életében sötétben eszik, és sok bosszúság, betegség és háborgatás éri! Rájöttem tehát, hogy az a jó és szép, ha az ember eszik, iszik, és élvezi a jót minden fáradozása nyomán, amivel fárad a nap alatt egész életén keresztül, amelyet Isten adott neki, mert ez jutott neki. Ha pedig Isten valakinek gazdagságot és kincseket is adott, és megengedte neki, hogy azt élvezze, kivegye belőle a részét, és örüljön fáradozása eredményének: ez Isten ajándéka. Az ilyen nem sokat gondol élete múlásával, mert Isten megengedi, hogy szívből örvendezzen.

Préd 5,13-20.

ÖRÖM AZ ÚTON

Jézus az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült. (Zsid 12,2)

Amikor Kelet-Kansasban éltem, gyakran utaztam át az állam nyugati részére. A vidék olyan volt, mint egy óriási biliárdasztal. Csak ritkán törte meg a préri lapos horizontját egy-egy fa. Sok ember úgy tekint erre a több órás útra, mint amit el kell viselni. Mások csodálják a préri szépségét. Néhány út után már vártam az utazást, amikor keresztülszelem az államot, mert a korábbi fárasztó kötelesség lehetőséggé változott számomra, hiszen időt tölthetek azokkal, akik számítanak nekem.
Keresztényként igyekszem az életet ugyanígy nézni. Bár a mennyország "boldog reménységére" (Tit 2,13) kell összpontosítanunk, földi életünk nem olyan, amit pusztán el kell viselni. Igen, nehéz tud lenni a munka; fárasztóak tudnak lenni az emberek; és felmerülhetnek egészségügyi, pénzügyi és egyéb gondok is. Ha ezekre koncentrálunk, és a nem kívánt dolgokra panaszkodunk, akkor egy valóban hosszú utazásunk lesz. De ehelyett a körülöttünk lévő világban és a többi emberben is értékelhetjük a szépséget. A Zsid 12,2 azt mondja, hogy Jézus elfogadta az élet csapásait, mert előre látta az Isten által kínált örömöt. Tehát nemcsak elviselni kell az életet; élvezzük azt minden Isten által adott szépségével együtt!

Imádság: Istenünk! Segíts, hogy a gondolataink megteljenek a jelenléted gondolataival és ígéreteivel! Ámen.

Ma Isten örömét fogom keresni az utamon.
Bob La Forge (New Jersey, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK VELÜNK TARTANAK AZ ÚTON!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2017 December
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek