2017. december 22. péntek

Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekesszük az igazságot. Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.

1Jn 1,5-9.

VILÁGÍTÓ KÖZÖSSÉG

Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. (Jn 1,9)

Advent negyedik vasárnapján hallottuk, ahogy a szél fütyül a templom épülete körül. A gyülekezet felállt, hogy a meghitt csendben meggyújtsa a gyertyákat. Csendesen sorba rendeződtünk, kiléptünk az épületből, és elindultunk az ifjúsági csoportunk által készített betlehemi jászol felé. A fiatalok jelmezben álltak a hidegben már egy órája. Mindannyian a jászolban fekvő kisgyermekre néztek, hogy az arra járó emberek figyelmét felhívják a gyermek Krisztus közelségére. Gyertyalángjainknak nem volt esélyük az odakint dühöngő széllel szemben. Minden lépésnél elaludt egy-egy gyertya. Megálltunk, és egymás gyertyáját újra lángra gyújtottuk, míg oda nem értünk. Gyertyáink meg-megrebbentek a sötétben, miközben karácsonyi énekeket énekelve ünnepeltük Immánuel születését.
Hívő emberként mindig ezt tesszük! Közösséget alkotunk, ahol a kis fényünket továbbadjuk azoknak, akik veszteséget, szükséget, szomorúságot, betegséget vagy fájdalmat élnek át. Ezzel emlékeztetjük egymást arra, hogy nem számít, milyen nehezek a jelen körülményei, a gyermek Jézus mindig közel van, fényt hozva a világba.

Imádság: Istenünk, köszönjük, hogy Jézust elküldted a világba, hogy életünk sötét pontjait megvilágítsa. Segíts a mai napon szeretetedet megosztani másokkal! Ámen.

Hogyan vihetnék fényt valaki napjába az Isten szeretetével?
Kathy K. Norman (Alabama, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIKNEK KARÁCSONYKOR NINCS SZÁLLÁSUK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2017 December
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek