2018. január 7. vasárnap

Amikor az egész nép mindenestül átkelt a Jordánon, azt mondta az ÚR Józsuénak: Válasszatok ki a népből tizenkét férfit, törzsenként egy-egy férfit, és ezt a parancsot adjátok nekik: Vegyetek föl tizenkét követ innen a Jordán közepéből, ahol a papok lába áll szilárdan, vigyétek azokat magatokkal, és tegyétek le a szálláson, ahol ma éjjel megszálltok. Józsué odahívta azt a tizenkét férfit, akiket Izráel fiai közül kijelölt, törzsenként egy-egy férfit, és ezt mondta nekik Józsué: Menjetek be a Jordán közepébe, Isteneteknek, az ÚRnak ládája elé, és vegyen föl mindegyikőtök egy-egy követ a vállára; Izráel törzseinek a száma szerint. Legyen ez emlékeztető jelül közöttetek; és ha majd megkérdezik fiaitok, hogy miféle kövek ezek, akkor ezt mondjátok nekik: Kettévált a Jordán vize az ÚR szövetségládája előtt, amikor átkelt a Jordánon; kettévált a Jordán vize, és erre emlékeztetik ezek a kövek Izráel fiait mindörökké. Izráel fiai úgy cselekedtek, ahogyan Józsué parancsolta. Fölvettek a Jordán közepéből tizenkét követ Izráel törzseinek száma szerint, ahogyan az ÚR mondta Józsuénak. Magukkal vitték a szállásukra, és ott helyezték el azokat. Tizenkét követ állított föl Józsué a Jordán közepén is, azon a helyen, ahol a szövetség ládáját vivő papok lába állt. Ott is vannak mind a mai napig.

Józs 4,1-9.

SZÁRAZ FÖLDÖN

Tizenkét követ állíttatott föl Józsué a Jordán közepén... Ott is vannak mind a mai napig. (Józs 4,9)

Néhány évvel ezelőtt a férjemmel igen elégedettek voltunk az életünkkel. Öt kisgyermekünk volt, egy csodálatos házunk, azt a munkát végeztük mindketten, amit szerettünk. Rendszeresen hálát adtunk Istennek minden jó dologért. Majd a férjemet elbocsátották a munkahelyéről. Ez a hír teljesen mellbevágott. Elveszítettük otthonunkat és sok értéktárgyunkat, majd minden megtakarításunkat a költözködésre kellett fordítanunk.
Gyermekkoromtól tudtam, ha megpróbáltatások érnek, még erősebben kell hinnem. Így hát a küzdelmeim során igyekeztem észben tartani, hogy olyan Istent szolgálok, aki még sohasem hagyott cserben. Listába foglaltam, amin Isten keresztülvezetett minket. Az áldások száma vég nélkülinek tűnt.
Amikor Józsué felállította a 12 követ a Jordánban, azok emlékeztetőül szolgáltak, hogy egykor a folyómeder szárazzá vált. Isten hatalma szárazzá tette a hullámzó folyót, hogy Józsué átvezethesse a népet Isten ígérete felé. Miután mindenki átkelt, és Józsué felállította a 12 követ, a visszazúduló víz elmosta az átkelés minden nyomát, de a kövek az Isten segítségének emlékeképpen örökké ott maradtak. Ez a történet reményt és bátorítást adhat nekünk, hogy bízzunk Istenben, aki új lehetőségeket tár elénk, amikor utunk lehetetlennek tűnik.

Imádság: Atyánk, segíts hittel fogadnunk a küzdelmeket, és emlékeznünk a soha el nem múló jóságod jeleire! Ámen.

A nehéz időkben is szeretnék Isten hűségére emlékezni.
Shontell Brewer (Nevada, USA)

IMÁDKOZZUNK A MUNKAHELYÜKET ELVESZTŐK CSALÁDJAIÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 Január
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek