2018. január 25. csütörtök

A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte, pedig kétségek fogták el őket. Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: "Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig."

Mt 28,16-20.

MAJD ÉN!

Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj! (Ézs 6,8)

Egy kis gyülekezet vagyunk New York állam északi részén, a Finger Lakes régióban. Minden nap látjuk Isten kezének dicsőséges alkotását a hegyoldalakon és a gyönyörű tavaknál, forrásoknál. Ez a gyönyörű környezet is ösztönöz minket a szolgálatra, hogy új tanítványokat vezessünk Jézus Krisztushoz.
Nemrég arra kértem a gyülekezeti tagokat, hogy jelentkezzenek a tervezett szolgálatok vezetésére. Ahogy felolvastam a szolgálati lehetőségeket, egyszer csak egy lelkes "Majd én!" kiáltás hangzott. Mindenki éljenzett! Felnéztem, hogy lássam, ki jelentkezett. Nagy örömömre Ella volt, egy 11 éves kislány.
Ez a feladat egy fagylaltos szolgálat vezetése volt, hogy a városi közösség felé nyissunk. Ella lelkesedése és energiája a vezetői szerep vállalására, arra emlékeztetett engem, hogy Jézus azt parancsolta, legyünk buzgók a szolgálatra, és olyan alázatosan osszuk meg Krisztus szeretetét, mint egy gyermek. Buzgóságunk a szolgálatban, az Úr öröméről tanúskodik, és ez az öröm másokat Jézushoz vezethet.

Imádság: Köszönjük, Urunk, azt a lelkesedést, amit a fiatalok hoznak a gyülekezetbe. Ettől a lelkülettől inspirálva szeretnénk megosztani a te szeretetedet másokkal. Ámen.

Hogyan hívhatok másokat Isten szolgálatába?
Vincent W. Howell (New York, USA)

IMÁDKOZZUNK A FIATAL VEZETŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 Január
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

Bejelentkezés

Legújabb kommentek