2018. február 2. péntek

A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte, pedig kétségek fogták el őket. Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: "Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig."

Mt 28,16-20.

A NAGY MEGBÍZATÁS

Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. (Mk 16,15)

Feleségemmel reggelente a télikertben ülve figyeljük, ahogy a gondosan kihelyezett madáretetőinkből esznek a madarak. Valamelyik nap észrevettem, hogy az egyik rigónak gyönyörű, élénkpiros tollai vannak, de a nagy részét eltakarják a szárnyai. Csak akkor lehetett teljesen látni a piros részt, amikor a repüléshez széttárta a szárnyait. Amikor nyugodtan üldögélt, pont úgy nézett ki, mint bármely másik rigó.
Ez nagyon elgondolkodtatott. Ha én, keresztényként, csak kényelmesen üldögélek, és nem teszem, amit Isten vár tőlem, pont olyan vagyok, mint bárki más, aki ebben a bűnös világban él. Ha nem hívogatok másokat a gyülekezetbe, eltakarom a világ elől azt a csodálatos testvéri közösséget, amit Isten a hívők között kialakít. A mai igében Jézus azt parancsolta tanítványainak, hogy menjenek és hirdessék az evangéliumot az egész világon. Ez a parancs mindnyájunknak szól. Isten a madarakat arra teremtette, hogy repüljenek, minket pedig, hogy dicsőítsük őt, és hirdessük az evangéliumot. Ha így élünk, nekünk is láthatóvá válik a legszebb oldalunk.

Imádság: Mennyei Atyánk, add, hogy dicsőítsünk téged, és vigyük a jó hírt szerte a világba! Ámen.

Hogyan teremthetek szépséget ma azzal, hogy továbbadom az örömhírt?
Charles "Greg" Eary (Nyugat-Virginia, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ EVANGÉLIUM ÚJ HIRDETŐIÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2018 Február
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 1 2 3 4

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek